Tappancs blogja

tettek.

nagyon bátor, nagyon ügyes, nagyon szorítok. összeszorított ujjakkal holnap reggelig, aztán holnap délutánig.

igenigenigen

előzmény: olyan helyen lakom, ahol mindig nagy a ricsaj. ahol mindig bódiguszti, eleldzsunior, aranyeső, teljes hangerővel. éjjel-nappal. mikor ideköltöztem, azt hangoztattam, egy kusturica-filmben élek. ma már idegesít. soha nincs csend. az utcán fullhangerőre tekerik a zenét és mellette táncolnak. volt, hogy kijöttek a rendőrök éjjel egykor leállítani őket. a szomszéd gyerekei kinyitják az ablakot és az ajtót, kiállnak a gangra és úgy hallgatják a zenét. van, hogy leesett a kép a falról.

történet: A.val éjfél előtt énekeltünk, gyakoroltunk, főként ABBA-t, sokat. zörögtek. nem foglalkoztam vele. reggel papír várt az ajtóra tűzve gyerekes írással: "KURVA JÓ HANGOD VAN CSAK KURVA ROSZ HALGATNI"

az utolsó pont. még nem az utolsó utáni. nagy beszélgetést akarok. fájó hétvége, fájó gondolatok, sírás, nincsenek szavak.

és nagyon várom a hétfőt.

éjszakai tanyalátogatás, abszurd, még (már?) kissé sajgó emlékek az utolsó errefeléjárásomról, szomorú, magányos emberek születésnapi tábortüze, A. gondolatban máshol jár, én kényszeredetten igyekszem másról beszélni, mint ami a háttérben hirtelen felmerül, két őszibarack mézesen csurgó leve, kidőlt akácfák

szürreális száguldás az éjben Leóval és Pierot-val

ahányszor rágyújtok, mindig eszembe jut

nak az ajándékok (is)

amiből oly keveset kaptam. valahogy én sosem váltottam ki ajándékozási késztetést a férfiakból. az egy kezemen meg tudom számolni. a zippom, a szerelemsapim, az új zippom..amik igazán ajándékok voltak. mondjuk, sose hiányoltam, és sosem vártam el senkitől...talán ezért is örülök neki, ha ilyen jelét látom a szeretetnek valakitől felém. nem az ajándékot jelenti, hanem azt az indíttatást, hogy örömet akarnak okozni nekem. ez viszont nagyon jó érzés. főleg, ha olyanfajta figyelemmel társul.

most az ágyamból lehet(ne) villámokat nézni....

az előbb tetszett a bódiguszti egyik dala

megyek a dunának

amikor A. szájából (az enyémben hekk, így elég bólogatnom)  kísértetiesen azokat a gondolatokat hallom, amik oly régóta kavarognak a fejemben, és a kanapén ülve még mindig, és elakad a szavam, és beindul az agyam, és elrohanok ("azért ne agyalj túl sokat éjjel"), én nem tudok vezetni, csak a robotpilóta, ő pedig meredten néz előre, nem látja a lámpákat, csak szorítja a kormányt, a mester utcánál meghallom, hogy káromkodik ("tanulj meg előbb parkolni, köcsög, utána gyere ki az utcára!"), rájövök, hogy vissza kéne vennem az irányítást, ha oly szerencsésen akarok végigérni a körúton, ahogy százzal a soroksárin a sok hülye között, a sarkon még erőszakoskodik kicsit, és csikorgó gumikkal veszi be a kanyart, de lenyugtatom (vagy bezárom a kiskamrába, oda, hátra), és amikor végre szelíden megállok a ház előtt, megvan a gondolatmenet vége is:

nem vagyok türelmes. tetteket akarok.

közben csak tovább képzelődöm, és amikor ahhoz a részhez érek, hajamba markol, a nyakam hátrafeszül, kiszolgáltatott vagyok és nedves, és megérinti a leg-pontomat és a lepedő már lucskos alattam, akkor beleborzongok, onnan lentről indulva, végig a gerincemen a fejem búbjáig, sajgóan

ha most itt lenne

véresre karmolnám a vállát

a globalizáció abszurd vadhajtása, midőn a sióagárdi népviselet részletes bemutatása után a salátán olívaolaj, a rántotthal tetején olívabogyó díszeleg.

amint gyengéden fölémhajolva óvatosan beleharap a nyakamba, ott, ahol a pihék kezdődnek felfelé, a szuszogása megborzolja őket, és akkor elindul a gerincemen az a borzongás, felé fordulok, és máris falom, szétharapom a száját, mint éhező, a bőröm úgy simul, olyan ismerősen, minden porcikámban érzem a vágyat, és ahogy hozzámér, szeretnék összeolvadni vele, tetőtől talpig; és gyengéd és férfiállat, belemarkol a hajamba, és felfalom, az utolsó cseppig, és válláról iszom az izzadságcseppeket, olyan jó ízű, mint a manna, és megkívánom újra és újra, az egyik percben gyöngéd és bizsergető, a másik percben maga alá gyűr, és nem marad ki egyetlen porcikám sem, egyetlen pontom sem, és annyira nő vagyok, és annyira férfi bennem, és csak pihegek, és csak arra marad erőm, hogy csodáljam dereka ívét, ujjaimmal igyam bőre bársonyát, minden formáját; és szinte váratlanul ismét megkívánjam, faljon fel, igázzon le, vegyen birtokba...

és úgy ébredek, hogy még-még-még...