rémálmok úrnője, én. ismét volt benne terhesség, most éppen nem tudtam, kitől, de késő volt elvetetni, és hegyes volt a hasam. volt benne az a buszosfurgonos utazás, amiben találkozunk egy másik buszosfurgonnal, amiben egy család utazik, és ismét nem volt már vizük, viszont volt hűtőládájuk, és valahogy most is azt az üzletet kötöttük, hogy kapnak vizet, ha adnak jeget, de most a gyereknek kellett egy köhögéscsillapító is, és én felajánlottam a fluimucilomat, mert narancssárga kellett neki, ez új elem volt. és ismét volt benne a hová parkoltam a kocsimat, és egyáltalán kocsival jöttem, vagy motorral, ebben az új elem az volt, hogy jajmegvan a kocsim, de égve maradt a lámpa és elindul-e. ismét volt az, amiben esőben megyek a téren, mindenki rohan haza, pedig én csak most jöttem ki a rendezvényre, és nem értem, miért kell félni az esőtől, és a környezet olyan horrorfilmes volt, szürke és üres város. az új álmok közül az volt a leghosszabb, amiben valakinek a lányát kellett hastáncosnak felöltöztetnem, és nem volt hozzá anyag meg ruha, és hogyan tanulja meg holnapig, ja de hiszen tud hastáncolni, ekkor tündikét láttam egy pillanatra. (erre gondolva nagyon hiányzik ő) és arra ébredek, hogy ismét fáj a könyökem, de most már mindkettő.
és akkor ébredés után megjönnek végre az értesítések a wiwről, válaszol az a fiú debrecenből, hogy honnan ismerem, és akkor elgondolkodom, mennyit kínlódott anno, hogy egyedül meg minden, most meg családos ember, és debrecenben él boldogan, és arra gondolok, hogy akkor mennyire központi kérdés volt ez, most meg biztosan csak szomorú epizódként emlékszik élete ezen szakaszára, és vajon én is így fogok egyszer erre visszagondolni, és ennyire mulandónak fogom látni azt, ami most Az Életem. és válaszol az ügyvédfiú, hogy akkor persze hétfőn vár, csakhogy nekem a múlt hétfő kellett volna, és most nem tudom, mit írjak neki, mert készséges, csak nekem már késő, és azért elmenjek-e és kérjek-e tőle tanácsot és egyáltalán. és ismerősnek jelölt a volt sógorom, aki az elköltözésem után az egész családjukkal együtt negligált, majd sértődve reagált, amikor ezt felhoztam a "de nekem nincs semmi bajom veled" mondatára, és érdeklődő levelet ír, és én azon gondolkodom, hogy megírjam-e, hogy szarul, mert biztosan visszamondja majd, vagy bosszantsam azzal, hogy kurvajól, ezzel tápot adva a V. családban levő közhitnek, miszerint én boldogan kurválkodom és jólélek itt budapesten.
és em. tegnap egész este azt mondogatta megint, hogy "nem értem, miért nem veszik észre, milyen jó vagy", és amikor megkérdeztem, hogy miért is törődik ennyire velem, azt felelte "mert lelkifurdalásom van, hogy még mindig nincs munkád", és én nem értem, azzal magyarázza, hogy idegesíti, hogy mennyi helyre beajánlott, és nem jött össze semmi, majd eszébe jut egy új projekt, és beleéli magát, hogy majd arra fogja felhívni az értékesítési igazgató figyelmét, hogy én arra milyen jó lennék, és akkor elpoénkodunk, hogy majd jól átvisszük a volt cégünk agresszivitását, és majd hogy megmutatjuk nekik, és én tiszta lelkes vagyok és elhiszem, hogy sikerülhet, és közben arra gondolok, hogy tulajdonképpen most tényleg milyen jó nekem, hogy K. óvóvédő karjai közt nem önt el a félelem, hogy jajmilesz egy hónap múlva, és ezt mantrázom, és valóban jól vagyok ettől, hát micsináljak, ha boldoggá tesz, hogy végre ennyire fontos vagyok, ráadásul pont neki, de azért még egy kicsit toporzékolok a lift előtt, hogy "dolgozni akarok már végre!" és jót nevetünk ezen, és közben azon filózok em. vajon mitől gondolja(látja), hogy én agilis vagyok, hisz tulajdonképpen mi nem túl sokat dolgoztunk együtt, lévén ő más termékkel foglalkozott, mint én.
mindenesetre süt a nap ma reggel és negyedik napja nem szedem a kék gyógyszert és egyelőre nem hiányzik, csak annyi van, hogy újra alacsony vérnyomással ébredek, bár az összefüggés elég logikátlannak tűnik.
(dolgozni akarooook!)
