az ügyvédfiú olyan megnyugtatóan beszélt, hogy átragadt rám is. hogy nem eszik olyan forrón a kását. olyan jó kis napom lett tőle. az esti angolóra előtt meg beugrottam a süteményesboltba, és dióspuszedli meg gesztenyepüré. úgy ettem, mint aki hetek óta éhezik. hellokitty jól megkínzott ma a nyelvtannal, nem sok sikerélményem akadt, de mégis jó volt, mert éreztem, hogy teszek valamit magamért. aztán persze menetrendszerűen pukkant ki a lufi, amint a pénzről beszéltünk. merthogy gőzöm sincs, mi lesz velem, ha nem tudok legkésőbb december egytől dolgozni. januártól nincs lóvé. sőt, még előbb elfogy. és aztán ez a gondolat beeszi az agyamba magát, és nem hagy. K. adta a tanácsokat. de én tényleg mindent megpróbáltam/megcsináltam, és bár idegesített a kérdezgetése, azért figyeltem, hátha van használható ötlete. de nem tudott újat mondani. úgyhogy inkább vettem be egy nyugtatót. "majd holnap gondolkozom ezen", mondta scarlett. próbáljuk így.