Egyébként dögrováson vagyok. Persze, látszólag semmi, sem nátha, sem magas láz. Mindössze második hete hőemelkedésem van, pár napja viszont szédülök is, meg hányingerem van és gyenge vagyok, lábremegésig. Nos és persze fáj mindenem, ha nem lenne elég a nyakamban/vállamban lévő (költői túlzás nálkül) permanens fájdalom. Utóbbi létét már elfogadtam, megszokni nem sikerül, ez nem olyan, mint a szagok. Szóval olyan, mintha influenzás lennék, de mégsem. Annyira nem vagyok rosszul, hogy elmenjek orvoshoz, viszont alig vonszolom magam. Igen, igen, nem szeretek orvoshoz menni. Fiatalkoromban nem értettem, az öregek miért csak panaszkodnak, miért nem gyógyíttatják meg magukat. Ma már tudom a választ. Mert az orvosok nem tudnak meggyógyítani. Legalábbis az esetek nagy részében. Persze ha kiveri a szemüket a diagnózis, akkor oké, de amúgy találgatnak, te meg und el az életed a vizsgálatokra járás közben. Mondjuk a nyakamnál kitaláltam (nem vagyok hipochonder), mi lehet a baj, de ez sem megoldás, mert így meg a kezelés réme tart távol tőlük. Az orvosok nem mindentudóak, habár ezt hitetik el veled. Doktorhauz nem létezik. Pont azért nézed, mert jó elhinni a mesét, hogy esetleg létezhetne. Mint régen, a mesebeli legkisebb királyfi, meg a jó elnyeri jutalmát és hasonlók. Hát nem. Hát nem. Nem elég csak jónak lennek, nem adják a jutalmat. Meg kell szerezned. Meg kell dolgoznod érte.

De néha megéri. Én tudom.