szeretem azokat a perceket, amikor utána fáradtan ledőlök az ágyra, csend van, semmi nem hallatszik, csend van a szobában, nem jön át zaj a szomszédból, csak a gyertyák égnek, vaníliaillat van, és csak nézem a lobogó lángjukat, és azt érzem, ez egy boldog pillanat.

(és elhessegetem a gondolatot, hogy nem szabad elengedni, mert ilyenkor csap be a villám mindig, amikor egy pillanatra nem figyelsz oda...és persze estére be is hisztizel, de hessegeted messzire)