Tappancs blogja

miután átbeszéltünk pár dolgot, ismét szeretném megköszönni a kedves édesanyámnak az életre szóló bűntudatot, amivel elbaszok szinte mindent, a választásaimtól kezdve az életemig, és üzenem neki, hogy K.ban most emberére talált.

ja, és wődpísz.

végre meleg van, ennyi nap után hosszadalmas felfűteni a lakást meg a bojlert. fura itthon. na.

ja és álmomban csupavilágosrózsaszínben galoppoztam az utcákon, tetőtől talpig, csak a fejemen volt a narancssárga sapkám, és annyira rossz volt, hogy klódva levettem. kínlódva, mert meztelennek éreztem magam nélküle. a csizmám pihepuha és rószaszín, a kabátom lágyan leomló, bokáig érő, rószaszínmesebeli, hullámzott köröttem. ez most jutott eszembe. ehhez képest K. azt álmodta, ordítozok vele. hát még sosem ordítoztam senkivel. halk szavakkal ölök. vitriolosan. ez rosszabb. szerintem.

és most ezt olvasom. 120 iq felett kötelező darab. Joel Bakan:The Corporation

álmomban dolgoztam. persze nem hivatalosan, csak mert mégis szükségük volt rám. az persze nem tudom, hogy általános iskolai osztálytársak miért szerepeltek benne. csak az tuti, hogy gyógyszer nélkül aludtam el. najó, nem is volt olyan mély, ellenben ahogy elnézem az ágyat, az összes takaró és párna velem volt. most várom K. - valószínűleg összetört - verzióját. igen, álmomban sokszor nagyon önző vagyok állítólag. valahol nekem is kell.

az éjszaka közepén arra ébredek, hogy görcs szorítja össze a gyomorszájamat, jéghideg verejték a teljes testem, mélysées hányinger gyötör, nem bírok az ágyban megmaradni. iszom rá egy pohár vizet, elszívok neki egy cigarettát, visszabújom. érdekes, elalszom, összegubózva, párnával a hasam előtt. reggelre kelve kapok rá egy nospát, frissen a gyógyszertárból. megkönnyebbülök. egészen csak nemrég tértem magamhoz. két banánt nagynehezen. ver a víz, a görcs időnként belémszúr, mintha alulról fölfelé megmozgatnák bennem, egészen belül. a kés hegye meg mérgezett. jósok éve volt utoljára epegörcsöm. ha hamarosan megint lesz, lehet, hogy el kell menni doktor bácsihoz. a köveket meg szétosztogatom ajiba.

tiszta budapest-fílimg. ordítást hallok az utcáról, mintha egy gyerek vonyítana, kinézek, és két felnőtt ember -kissé hátrányos helyzetűek, egyikük márnemszomjas, másikuk vagy nő vagy egy magasra nőtt fiú-, a nemszomjas egy kézzel markolja a magasranőtt harmincéves dzsekijét, a magasranőtt meg vonyít, mint akit, nyúznak, artikulálatlanul. mint egy halálra rémült halálraítélt. olyan a hangja.

em. új cégétől még semmi hír, a héten jön válasz. sajnos ezzel az a helyzet, hogy ebből látszik, hogy nem én leszek. ilyen esetben a felvételiztetők agya egyformán jár. ha megvan a tuti ember, felveszik, a többit értesítik, csókolom. úgyhogy az esély roppant kicsi. [lippi, protekciót kérek! nyafnyaf] a máglyarakás sül a sütőben, én szerdáig maradok, pedig otthon is jó lenne, de itt is nagyon jó. de nincs menekülhetnékem. és egy-két kivétellel nem is hiányzik senki/semmi. ja, hívtak az inviteltől, kiderült, a pozíció nem az, aminek ők hívják (biztosan jobban hangzik így, ők tudják, csak felesleges kibővíteni ilyen csúsztatással a jelentkezők körét...), és ráadásul bruttóban akarnak annyit adni, mint amennyit nettóban kérek. nevetséges.

egyébként mindjárt jön egy lány, aki "ácsorgott" (hogy lehet ezt másként mondani?) K. után, és be leszek mutatva jól.

milyen jó érzés, hogy most nem rajtam múlnak a dolgok. van, aki rámszól, hogy telefonáljak a postára, így megmentettük az ajánlott levelemet, van, aki figyelmeztet, hogy telefonáljak a rafiba, mert idő van, ilyenek. és ettől sokkal könnyebb. (azt a kis problémát meg majd megoldjuk, na)

egy koncert, az énekesnő tud énekelni, tud színpadolni, csak a hangja kicsit. séták. na, képzeld. én. séta. egy napon említve. zsuzsi jól viseli az esetet. indul, nodepláne szótfogad rajtam kívül másnak is. a céda. jutalmul azért kap új aksit valószínűleg.

az ötödik elem sokadszorra. az underworld kettő előszörre. a feléig kb. háromszor aludtam bele. abbahagy. rizibizi, pulykamell, kaukázusi kefír, muszaka, sültkrumpli, banán, satöbbi. annyit eszem, mint a ló. pukikirálynő. olyan dagadtféle. vigyáznom kell K. mellett. az előszobában tükör. a hajam csodálom, amikor csak elmegyek előtte.

dolgozni akarooook!

hétfő reggel. arra ébredek, hogy behívnak egy interjúra. a reggel milyenségét az a cikk szofisztikálja, amely szerint svájc egy csomó lóvét kíván adni az euba. illetve nem is a cikk, hanem a továbbgondolás. miszerint vajon a magyarok milyen eredménnyel szavaznának meg egy ilyen kérdést. nem mertem továbbgondolni.

a dobozra az volt írva, világos hamvasszőke. a benne levő festék mindebből két dolgot nem ismert, a világosat, meg a szőkét.

el lehet képzelni. persze hányózacskó bekészítése után. persze, ettől még szép vagyok, mert csak.

update 18:00: storno a zacskó. kurvajó a színe megszárítva. najó, nem szőke. ÉSS??

hogy mi a jó abban, ha nincs pénzed? nem kell azon agyalnod, hogy éppen mit fizess ki, és az érzés is eltűnik, hogy jaj, nincs pénzem, mert egyszerűen nincs. és ami nincs, azon nincs mit aggódni. ( ha valaki tud valami extrát a passzív táppénzről, ossza meg velem - mire kell vigyázni, stb. )

éppen nyaralok, ugyanolyan hideg van, mint pesten, csak sokkal nyugisabb. el vagyok kényeztetve maximálisan. a hajam extra rövid lett, tiszta pistike, így a monroe-szín idejét múlta, úgyhogy sürgősen behamvasítottam. az eredményt félóra múlva fogom meglátni. még azért belemarkolható, nincs ijedtség.

említettem már, iszonyúan dolgozni akaroooook??