Tappancs blogja

Rövid időn belül harmadszor járjuk meg Az Utat, kedden például körbejártuk Észak-Dunántúlt, estére kocka seggem. Veszprém sokadszorra is szép, sokadszorra is elfelejtem Tipitől megkérdezni, mikor kávézunk.

Anyuka már üdvözlőpuszit ad, Apuka pedig legutóbb már rámnézett. A fű úgy nő, mint a gyom, ettem meggyet fáról, cseresznyét szintén, szedtünk Mentát, megy ki az ablakba Bazsalikom úrfi és Petrezselyem Asszony mellé. Mancika rendszeresen itthon marad, bár babámat folyamatosan dresszírozom a pórázra, és ecsetelem Mancika lehetséges boldogságát a fű láttán, de mindig morcosan maga elé nézve rázza fejét. A babám, nem Manci.

Én bugyi nélkül vágom a füvet az előkerti kerítésnél, babám izgul, hogyan guggolok, de szeme csillan a Somlón, mikor lekapom a pólóm fényképezéshez. Fene se érti a férfiakat.

A kinti ágy szexista, én puncista, babám meg didimanó. Egy vagyonunk megy el a gumira, de legalább nem görcsöl a hasam spiráltól.

A pólótlan képeket letöröltettem, és az imént az erkélyen eldöntöttem, megpróbálom ismét a Reductilt. Lesz, ami lesz.

ver.1.

Azt mondja, én értek hozzá, mit tegyünk, én azt mondom: ezt, mire ő kis fáziskéséssel, jó akkor azt fogjuk tenni, és néhány hét múlva azt mondja ismét, de ez nem működik, én elmondom, hogy ezt kéne tennünk, mire ő: amazt, és aztán a vége az ma reggel, hogy: ez így nem működik, csinljuk emígy, csak legyen végre valami.

(ez: a működő megoldás, ez eddigieknek nagyjából az ellentéte; az: az eddigiek egy apró változata; emígy: ez osztva tízzel)

ver.2.

Felhívom, hogy ezt és ezt szeretném, mondja, jó, rendben, elintézem, rekordidő alatt, mire ma reggel az a vége, hogy: maradjunk annyiban, hogy ezt nem szeretném, és legközelebb beszéljük meg előre.

Tudhattam volna, hogy a családi kapcsolatok mindent felülírnak, még a józan észt is, és az üzletet is. Csak akkor mire kellek én? Bűnbaknak? A második vagyok. Hány kell még, mire rájönnek?

A vezetni nem tudókat meg továbbra is először kikapnám az autójukból, fejüket ütemesen verdesném a motorháztetőbe, miközben a kreszt kéne felmondaniuk, majd kiállítanám őket közlekedési rendőrnek egy időre, majd egy kicsit gyalogosnak is, természetesen előtte kicsit megrugdalnám a lábukat, hogy ne tudjanak gyorsan járni, végezetül egy pillanatra megmártanám őket egy kád sósavban.

Hogy cybillünket idézzem, bár ő másokra mondta: "Mindig megijedek az ultrakreténektől... és él bameg, él még... nem rúgták fejbe már az óvodában. Él. Spárta rlz."

Utaztunk többszáz kilométert, egy részét azért a két percért, hogy kiderüljön, ezek még az apehnél is kutatnak utánam (minden bizonnyal magukból indulnak ki), ám az apeh baszik nekik válaszolni, ezért tárgyalás elhalasztva az ítélkezési szünet utánra. Remek. Többezer forintba kerülne, ha nekünk kéne fizetni az utazást. Ez persze számukra nem érdekes, a lényeg, hogy bosszút álljanak, jól. A múltkori óta vicc ez az egész, lassan már őszintén tudok rajta röhögni, kivéve, mikor a postán sorban állok a csekkel. De legalább az ex jól bevásárolt magának ruhákból. Remek.

Én viszont boldog vagyok, és ők ezt nem tudják.

Nevezzetek ki közlekedési miniszternek. Mindenki újratanulja majd a kresz-t, mindenki ismétli a gyakorlati vizsgát, megnövelem a gyakorlati óraszámot, végleges jogosítványt 1000 km levezetése után kaptok majd.

Viszont kevesebb lesz a baleset, kevesebb a hétvégi vezető, kevesebb a könyökölve és index nélkül vezető nő, aki száznegyvennel hajt a pályán, vagy kikanyarodik mindenki elé.

Nemcsak maximális sebességkorlátozás lesz, hanem minimális is.

Anyátok.

Koszos a lába, saras a papucsa, zöld a lábaszára, és ugyan még nem repedt a sarka, de fáj a dereka és feltört a tenyere a kapálástól meg a fűnyírástól. Amúgy remekül van.

Ha a holnapi tárgyalást nem vesszük.

...mintha elvesztettem volna valamit. Ami csak akkor hiányzik kevésbé, ha süt rám a nap és/vagy a lehető legkevesebb ruha van rajtam.

Remélem, hosszú lesz a nyár.

Rengeteg dolog fáraszt ma már. Az öltözködés, a milyenruhátvegyek (fel), a sminkelés, a telefonálás, az új emberekkel ismerkedés, a régiekkel találkozás. S rengeteg már nem fáraszt. A főzés, a fodrász, figyelni mellettem a babámra, a viráglocsolás, Mancika ellátása.

Valaki megmondhatná, mi ez. Az öregedésen kívül.

Minap elkezdődött bennem egy gondolatfolyam, és ma, a párkányon ülve néztem az elmenő autókat, belémnyilallt, hogy mennyire megváltoztam. Érlelődött ez már bennem, ahogy teltek az évek, visszamenőleg más megvilágítást kapott az életem eleje, és az akkori énem. Mostani énem és az akkori köszönőviszonyban sincs egymással. Nem jobb, s nem rosszabb egyik a másikánál. Más. a mostani már tudja, véges az élet. A mostani már kicsit fél, hogy nem lesz elegendő az idő, ami szabatott. A mostani már MEGél, és nem él. Igyekszem kiiktatni a hogyha másként csinálhattad volna-t és a ha újrakezdhetnéd-et, mert olyan végeredmény jön ki, amit még magam előtt szégyellenék. Mert ha nincs is rajta szégyellenivaló, de nem felel meg az önmagamról hitt képemnek. Nem tudom, szeretném-e újra azt a hitet és erőt, szeretném -e újra az ezzel járó felelőtlenséget.

Akár egy zen-kérdés is lehetne: Ha kizárólagosan kéne választanod, melyiket választanád - a tapasztalatot, és megélt szép éveket, és amit most elértél a sok kínnal, VAGY ifjonti tudatlan boldogságodat.

A városligeti csónakázótóban fürdő hajléktalanoktól a rendőrállamon és demokrácián, a népek történelmein, a Mayfloweren és a csoportdinamikán át fél órán belül eljutottunk a GDP-ig.

Szeretek a babámmal beszélgetni.

Mert még mindig izomláza van tőle. Fűnyírás fűnyíróval és metszőollóval, virágágyás gyomlálás, eperkapálás, ilyenek. Napsütés, madárcsicsergés, napozás, eső, pókhálótlanítás, takarítás, szülőknek bemutatás. A Hűha, az Ilyenek, meg a pünkösd. Papírkutya-e vagyok.