Tappancs blogja

Milyen érdekes, hogy egy ősrégi bejegyzésemre érkeznek kommentek....

Igen, szeretnék venni egy darab átvezető gyűrűt és két darab csőszűrőt összesen HAT forintért, bármi is legyen az. Kipostázzák vagy személyesen kell elmenni érte?

Egyszerű vagyok és átlátszó. Apró dolgok is kielégítenek, a Maslow alján csücsülök, mégis boldog vagyok. Kenyeret sütök, virágot öntözök, takarítok és nem kívánkozom sehova egyedül. Csak néha repülök fejben. Napozni akarok kertben és gyomlálni, és könyvet olvasni a napsütésben.

A körömlakkozásnál kimondottan jól jön, hogy kedves makettozott (vigyor). El vagyok kényeztetve, tenyéren vagyok hordozva. Most már tényleg ideje lenne leengednem.

Apámat kiengedték a kórházból, már csak a dereka fáj, ahol megütötte, amúgy mintha semmi sem történt volna, tökre élvezem újonnan támadt figyelmét felém. A tesóm meg mégiscsak beszélt a kölykömmel, de a meccs még nincs lejátszva.

Amúgy nőtt egy kis gomba a muskátlijaim tövébe. Nem én tettem oda.

Nem volt szentségtörés. Kedves még sárgaborsófőzeléket is evett hozzá. Ez az igazi gasztropuccs. Amúgy kenyérsütés, kiflisütés, kovászos uborka az ablakba, és fáj a fejem. Megint.

Szentségtörés lenne a tejfölös paprikás csirkét párolt spárgával enni?

Amikor az egyenrangú kereszteződésnél három férfivel kerültem össze és megszavazták, hogy akkor én mehetek elsőnek, még csak mosolyogtam. Aztán amikor az Árpád-hídnál két jóképű fiú fixírozott egy alfa rómeóból (a jó autókban mindig jópasik ülnek, észrevetted már), akkor már elég jól éreztem magam. Aztán egy fiúcska újságot osztogatott, hozzá meg öblitőmintát ilyen kis dontdisturb formájú kartonra húzva. A jópasik az öblítőt felakaszották a visszapillantó tükörre. Akkor még a nap is szebben sütött, ha érted.

Ez itt szokás, hogy beposztolni a keresőszavakat, és eddig csak vigyorogtam, elnéző mosollyal, hogy perszepersze. De most megnéztem az enyémeket, és döbbenetes érzés. Azon túl, hogy röhögök, nem túl úrinősen. Lássuk az érdekeseket: vénpicsák, medverajz, szexi üzletasszonyok, szélvédő fólia gruppen. Egy éves nap körüli utazást nyer, aki megmutatja nekem, hogy ezeket hol írtam én(!) a blogban.

update: nekem a szélvédő fólia gruppen tetszik a legjobban...

Számvetés

Ettem-ittam fekete, undok
mocskot és csípős trágyalevet;
ember vakmerőbb nem lehet.
Ám eddig sohasem voltam boldog.

Ebben a megváltott világban
egy pillanatom nem volt nemes;
sem langyos, édes, kellemes,
mint disznónak a pocsolyában.

Engem sunyiságra oktat
az erkölcs. (Rólad is ezt hiszem.)
Huszonnyolc éve éhezem.
Rajtam már csak a fegyver foghat.

Ezért ülnek oly sötét dolgok,
oly hatalmak a szívemen,
hogy szorong lágy arcú kedvesem,
ha ránézek; pedig mosolygok.

Komor ég alatt üldögélek,
mint hajléktalan a híd alatt.
Mindentől fölmentem magamat,
mert nem lesz utolsó ítélet.

1933. nov. 11.

Hát most normális dolog, hogy tegnapelőtt a légkondit kellett bekapcsolni, ma meg a kis fűtőventillátort? Normális dolog, hogy a tegnapi posztomat lenyelte a blogol, úgy ahogy van, Szöszmanóstul, Klotyómanóstul és Gágóstul? Normális dolog, hogy reggel arra ébredek, hogy valaki ütemesen veri az ajtót, bennem magasra szökik az adrenalin, és elsírom magam a gondolatra, dehát hol van a kedves és miért vagyok egyedül. Aztán amikor hatalmas recsegés-ropogást hallok, észhez térek, hogy nem, nem vagyok egyedül, baba molyol a konyhában: átpakolta hűtőbe való dobozba a sárgaborsó főzeléket (ld.tapétaragasztó, úgy is viselkedett), majd az ücsispalackokat taposta halálra, hogy kevesebb helyet foglaljanak lenn a kukában. És közben azt gondolta, ha ordító tévé mellett tudok aludni, akkor emellett is. Maa'git! Nóó'mááális?

update: ú, képes voltam leírni, hogy ücsi. most már így marad.