Tappancs blogja

89 évig fogok élni. Babájának akkor 81ig kell.

Ma szép vagyok. Meg az élet is.

Nézzetek szép képeket ITT.

Hajnali fél ötkor madárcsicsergésre ébredek, a hajnali csípős levegő is elmarad, de az álom még itt van a fejemben.

Repülővel utaztunk valahova kedvessel, a repülő 14.45kor indult, én még 14.36kor a bőröndömet pakolom, ami egyébként szétesett. A lakás, amiben lak(t)unk, kicsi és koszos, a mosdó vízköves és szappanmaradékos, az a szürke, nyálas fajta. A lakás nedvesen koszos minden ponton, az a fürdőszobasarki nedves koszos szösz, ami még felmosás után is ottmarad. Még a bőrönd is ilyen koszos, a ruháim gyűröttek és a felét nem találom, agyamban azt játszom le, hogyan érünk a repülőtérre, és azon mantrázom, hogy a 14.45 csak az az időpont, amikorra a reptérre kell érni, még ráéünk, de azért ideges vagyok, kedves halálosan nyugodt, így szereli meg a bőröndöt. Én rohangászok a fürdő és a konyha és a szoba között, a lakás kis szűk terekből áll, és már utálom az egész cécót, csak induljunk már, ja még a fogkefém, és ja még valami könyvet, jaj, elkésünk....

Apámat hétfőn hazaengedik a kórházból. Az orvos azt mondta neki, hogy ugyan mindent megtettek érte, felgyógyulása mégis egy csoda.

Így még a hálapénzt is megspóroltuk.

Az még zárásként idekívánkozik, hogy kerek legyen a kép. Ha a legrosszabbra számítsz, nem csalódhatsz nagyot, így van ez sokszor. 

Emlékeztetőül: az történt, hogy belebotlottam Hoffmann Mónikába, és megkérdeztem, érdekli-e a koncert. Érdekelte. Felhívtam A.t(!), nagyon örült neki, mire elkértem Mónika telefonszámát, és ismét felhívtam A.t, hogy lediktáljam. Azt ígérte, okvetlenül fel fogja hívni. Közben megkértem nand-ot, hogy tegye ki a koncert bannerjét a blogol.hu főoldalára. Ez meg is történt, első kérésre. Miután a koncert honlapján még két nap után sem szerepelt Mónika, megkérdeztem tőle. Azt felelte, őt nem hívták. Mire ismét felhívtam A.t, és ő azt nyilatkozta, hogy van elég fellépőjük, ezért nem telefonált. Azt mondtam neki, hogy akkor ezt illik elmondani Mónikának, ha már egyszer azt állítottuk neki, hogy szeretnék őt. Ezt megígérte. Nem ellenőriztem le, mert már az elején is csak a telefonszám átadásig óhajtottam elmenni, hisz nem én vagyok a szervező. Szóval két kis apró segítséget igyekeztem tenni a jótékonysági koncert érdekében. Ha már elmenni nem tudtunk.

Végeredmény: mint láttam, a banner másnap változott, tehát felvette a kapcsolatot nanddal. Hogy Mónika végül kapott -e telefonhívást, nem tudom, de már nem érdekel. A hölgy -A.- ismét bemutatkozott előttem, miután azt sem volt képes mondani, hogy köszönöm. Jó, persze nem a köszönömért csinálja az ember, de ez akkor is alap. Számomra még akkor is, ha valaki olyan segítséget kínál, amire nincs szükségem. Mert az ember nem a segítséget köszöni meg alapjában véve, hanem a jószándékot. De aki a jószándékú segítségkínálásban is rosszat lát (ld. másokat elküldött a fenébe, hogy avatkozzanak bele, ő szervező), attól mit is várnék. Ha várnék. Az én lelkem nyugodt, és mindenki a sajátjával számoljon el, ha tud.

Mellesleg a koncerten 250 fő vett részt, és a lélegeztető gép csak akkor lesz meg, ha az alapítvány kipótolja a szükséges összeget. Ha nem, akkor a pénzt másra költik majd. Sajnálnám, ha így lenne.

Ugye, ott tartottunk, hogy letisztáztam az egyenleget, a lakástulajdonos részletfizetésére ismételten kértem részleteket, mert hogy elúszott az valahol a szoftverváltáskor a migrálás sodró folyójában. Ehhez képest megkaptam a teljes összegről a számlát, elég rövid határidővel. A részünket befizettük tegnap, és megkértem a tulajdonost, érdeklődjön már, mi újság a részletekkel. A telefonos ügyfélszolgálaton azt mondták neki, hogy túlfizetésben vagyunk. Remek. ez persze nem lehet igaz, az információnak egyetlen oka van: az elműs ügyfélszolgálatosok felvételijében feltételként szerepel a maximum hetvenes ikú: legyen egyszerű, hogy irányítani lehessen, de már ne kapigáljon az udvar közepén. Ergo: hatodszorra fogok bemenni letisztázni a dolgot. Ez azért elég durva, és istentelenül elegem van belőlük.

És akkor még előttünk áll a vízművel meg a főgázzal az éves egyeztetés. Mert ott meg, úgy tűnik, nem látszanak a befizetéseink. Majd kiderül.

Mondtam már, hogy utálom az ügyintézést?!

Egy másik, hasonlóan és másképpen izgalmas levelezés kapcsán eszembe jutott M., a leszbikus udvarlóm. Amikor először meglátott, szájon kapott a szájával, még meglepődni sem volt időm. Kitartóan udvarolt. Egy egész éven át. Nem volt egy férfi sem, aki oly kitartó és oly megnyerő és oly találékony lett volna irányomban, udvarlás tekintetében. Sokszor emlegette, hogy a legnagyobb dolog számára, ha hetero nőket meg tud hódítani. Szerelmeslevelek, szerelmetes sms-ek, hatalmas vörös rózsa-csokor a munkahelyemre, éjszakánként vörös rózsa az autóm szélvédőjére. Gyönyörű nő volt, kemény, férfias lélekkel, aki közben tökéletesen ki tudja használni nő-létét, pontosan tudva, mire van szüksége egy nőnek. Egy év után kijelentette, "megrögzött há" vagyok. Olyan casablancá-s hangulatú vége lett, egy magánnyomozó kereste egy időben, nem mondta el, miért, "az én védelmemben". Máig sem tudom, azt sem, amúgy mivel foglalkozott, sem a teljes nevét. Ha nem megy külföldre a Valami elől, tán még ma is udvarolna néha....

Ő-óta tudom, elgyengít a női test szépsége (is), vizuálisan, de felizgatni sosem fog.

Hogy szeretek-e közönség előtt szerepelni? Meg van-e olyan képem, amin dögösnek látom magam, meg élettelinek?

Izgalmas ez a levelezés...

A reggel.

S vajon a hatsávos úton a zebrán a fiatal anyuka miért hagyja egyéves gyermekét műanyag lábballöködős kismotoron....?

Vajon a kukásbácsik hogyan tudnak ilyen munka közben olyan jókedvűek lenni...? Nodepláne elvétve még szexik is..?

A férfiak hány százaléka tudja, hogy egy nő legfőbb erogén zónája az agya és a lelke? (Mondjuk arra is csak nemrég jöttem rá, hogy azért nem igénylem az előjátékot annyira, mert a kedves egész napomat előjátékká teszi.)

Az úgy történt, hogy reggel meghúztam a hátamat, miközben vettem fel a blúzomat. Még elvánszorogtam elintézni a dolgomat (ahol egyébként annyira szenvedtem, hogy lefeküdtem a padlóra, és rámnyitottak, majd közölték, nem kellett volna felvenni azt a blúzt), aztán hazavánszorogtam. Még így fekve is sírni tudnék a fájdalomtól.