bezzeg a pénzem, az kéne.
bezzeg addig jó volt, amíg fejőstehén, meg amíg engedékeny, meg amíg. most elegem lett. lehet, hogy elrontottam valamit, sőt. de nem leszek tovább. mégis, kinek az élete. mert ez az enyém. lehetek szomorú, mint hogy vagyok is. lehetek dühös. mint hogy vagyok is. ha addig vagyok csak jó, amíg játszom a szerepet. a szerepeket.
bezzeg.
tiszta retro. előjöttek gyermekkorom -megszámlálhatóan kevés- jó emlékei. ahogy ültem a kocsiban, kinn mínuszos és párolgó hideg, ölemben a kétkilós kovászolt kenyér. illata isteni, még forró, süti a combom, és én kézzel eszem a csücskét. gyermekkoromban mindig megettem a kenyér csücskét, mire hazaértem vele a boltból. egy ideje nem eszem kenyeret, nem szeretem a kovásztalan, felfújt akármiket. de ez itt csodálatos. hazaérve még mindig forró, tejfölt kanalazok hozzá. valami jó érzés önt el tőle.
nem olyanok. az éjszakaiak. nem érthetőek. ez már a tisztulásba sem fér bele. a mostaniak zsuzsival kapcsolatosak. az egyik legemlékezetesebb, néhány nappal ezelőtti. valami mellékutcában parkoltam vele, úgy nézett ki, mint a szilágyierzsébetfasor, a mellékutca bal oldalán parkoltam, ferdén. már nem tudom, talán nem indult, de biztosan rossz helyen álltam. arra emlkszem, hogy kellett valaki, aki segít onnan elhozni. nem volt senki. végső elkeseredésemben az exemet kellett felhívnom, mondván, ő autószerelő, ért hozzá. el is jött -na ez sem történne meg a valóságban-, de végül nem csinált semmit zsuzsival, csak átölelt. ekköor ébredtem csuromvizesen és rémülten. ma éjjel meg A. elvitte az autómat. valamiért azt képzelte, hogy jár neki. mentem mindenféle hivatalokba miatta. a hivatalban a telefonos ügyfélszolgálatost kellett felhívni. amint beszéltem vele, kiderült, a hátam mögött ült. arra gondoltam, milyen gáz már, hogy egy ember az ügyfélszolgálat, és hogy nem beszélhetek vele telefon nélkül. jött aztán egy nő, elvezetett egy pulthoz, ahol bárszékre kellett felülni, de nem volt elég bárszék, és a fiúkkal voltam. mellettünk valami burnuszos arabok elvitték a székeket.
a többit elfelejtettem reggel óta. btw ismét hideg verítékben ébredtem riadtan.
a tegnapi szintén ilyesmi volt, és sírva ébredtem tőle.
szerintem nem tudom, mitől van ez.
LukácsBéla elméleti fizikus. úgy néz ki és beszél, mintha debil lenne, és olyan okos, hogy hihetetlen. olyanokat mond, hogy ideszögez. hol húzódnak a fizika határai, léteznek-e felülírhatatlan törvények. hogy a 180 fok nem 180 fok. hogy a másik bolygón élő fizikusok léteznek, de még nem találkoztunk vele. hogy hogyan lehet bizonyítani, hogy a háromszög szögeinek összege nem 180 fok. és hogy a tejút legendája Héra kifröccsent teje, amely felmaszatolódott az égre. és szívbaj nélkül használja az izé szócskát. hog azt érzem tőle, hogy még, még, még akarok erről többet tudni....
már csak néhány nap. már csak néhány éjszaka. már hetek óta működünk, de igazából már csak néhány nap. minden nap minden órájában eszembe jut, csak úgy, vagy valamiről, és mindahányszor eszembe jut az is, hogy mennyit vártam én erre. mennyit vártunk mi erre. mennyi mindenen átmentünk, együtt. és külön is. mennyire átértékeltem az életemet. mennyire átértékelte az életét. mennyi minden csodát megtapasztaltam eddig. mennyiszer éreztem azt, hogy nem bírom tovább. és soha nem felejtem el azt a március hetedikét. soha nem felejtem ezt a júliust. soha nem feledem, hogy ha nem rúgnak ki, nem fogy el a türelmem, és még mindig csak várnék tétlenül.
és minden áldott nap emlékeztetni fogom magam arra, hogy megbecsüljem. hogy soha ne tekintsem természetesnek és megszokottnak.
megtalálni azt a férfit, aki megérti, hogy éjjel tizenegykor a pms-ben rádjön a moshatnék, a vasalhatnék, és hogy egész nap nyűgös és vakarék vagy, és nem ideges lesz tőle, hanem azon igyekszik, hogy tudná elviselhetőbbé tenni azt az időt, amíg eljön az ...
mondhatod, hogy így van ez jól. én azonban újszülöttként csodálkozom erre az előttem eddig ismeretlen reakcióra. habár tegyem hozzá, istentelenül jólesik.
elgondolkodtató, hogy bizonyos emberek miért használják oly sűrűn a "jószándékú emberek" szót, vagy hogy hogyan van az, hogy a nagybevásárló csordát szidják, amit honnan is tudhatnának, mint hogy ők szintén ott jártak, mint ahogy az is,hogy hogyan képzelheti bárki, hogy egy nős pasi a karácsonyt velük tölti, majd aztán el sem gondolkodnak rajta, miért is kell a pasinak hirtelen elutaznia, nem tudom, nem tudom, nincs véleményem, csak nézek ki a fejemből, amiben egy hang azt ismételgeti, valami itt nincs rendjén...
a nyugalom, az. egy kis döglés, egy kis isteni káposztás kacsa, mire összevakeráltuk magunkat, majd' este lett, az úton autók alig. tegnapelőtt az apám telefonja ébresztett. K. nem hagyta nem felvenni. aztán valami történt a fejemben, mert belekerült a gondolat, hogy be kéne ugrani hozzá. aztán így lett. fura volt. öreg és joviális és pocakos és mosolygós és majdnem normális. és örült nekem. aztán csillabarátnőm, a nyugalom és béke szigete. rögtönzött családi koncert, hegedű és gordonka, kicsit énekeltem, és nagyon voltam boldog. lecsúsztattunk egy üveg bélizt, meg valami ördögvérét, nem kicsit vihogtam. boró a kezembe nyomta a hegedűt, és piytogtattam, majd segített, igazgatta az ujjaim, aztán öt perc múlva kijelentette "megcsináltad a parasztkantátát". ezen röhögtünk hazáig.
