Tappancs blogja

Kigondoltam, hogy a bejárati ajtó lemosása jár a legkisebb zajjal, hogy K tudjon aludni. Közben észrevettem a már megszáradt festék hiányosságait. Kiigazítottam. Ismét lekentem a maradékkal a csöveket. Mancikám ugrabugrált, ahogy látott. Azért-e, mert egész nap nem foglalkoztunk vele, és szabadon sem volt, vagy érzett valamit. Mindenesetre a nyakamba fúrta kis mozgó orrát a köntös alá, és halkan zizegve szuszogott.

Ma festünk. Ismét. A nappali, konyha és előszoba. Egyszerű, ez csak fehér lesz.  Ismét kétnaposra terveztük, mert egy párszor át kell festeni, gogy igazán szép legyen. Fáradt vagyok. Ilyen hét után. És ma minden lefelé esett. Az hagyján, hogy lefelé, de esett is. A tizediknél beletörődtem. Azt hittem, nem lehet rosszabb.

Pedig.

A gyerekem az érettségire tanul, és erre hivatkozva nem akar látni. Apám a szubintenzíven. Ha három napig kibírja, akkor talán életben marad. Még nem fogytak el a könnyeim.

1. A ma reggelt a banknál kezdtem, aztán az elműnél folytattam. Bank tíz perc, elmű 54 perc. Csak azért nem anyázok, mert magam is résztvettem már adatbázis két szoftver közötti migrálásában. Az ügyintéző kedves és türelmes (a végén megkérem, mondja el, hogyan lehet mindig hozzá kerülni, ha idejövök. elmondja) Szóval a migrálás. A lakástulajdonos régi villanyrészleteit szépen belemigrálták az én egyenlegembe. Egy kő esik le a szívemről. Megírom az újabb kérvényt, hogy legyenek szívesek szétbontani az ő részleteit és az én számlaösszegemet. Igen, egyúttal tessék semmisnek tekinteni a tegnapelőtti részletfizetési kérvényemet. Köszönöm, nagyon kedves, akkor visszaadná a laptopom dugóját?

2. Jó napot kívánok, ismét szeretnék bankkivonatot kérni a bíróság részére a befizetéseimről. Mit? Hogy darabonként ezeröccá? Akkor csak igazolást kérek. Hogy ha ráfér egyre, akkor az csak kétezer? Remek. Mikor mehetek érte? Jövő hét után? Az már nekem késő. Hogy a sürgősségi felár ezeröccá? Remek, még mindig olcsóbb, mint a bírósági késedelmi bírság, ami százezer. Hogy mégis kész lesz pénteken? De ugye, nem úgy, mint a múltkori, mert az nagyon sokba kerülne nekem. Najó, elhiszem.

3. Jó napot, szeretnék igazolást kérni, hogy mennyi munkanélküli járadékot kapnék, ha bejelentkeznék. Csak akkor tudják megmondani, ha bejelentkezem? És ha nem akarok bejelentkezni? Akkor nem, értem, de maximum mennyi? Hetvennégyezer? Erről nem kaphatnék igazolást? Hogy a törvényben benne van? Hjaj. .. Mikor menjek be? Jövő héten? Mennyit kell várni? Egész nap? Remek. Shit. Büdös munkakerülőket szagolni egész nap, semmittevéssel. Picsába.

Mantra: szórakoztatszórakoztatszórakoztat.

Most van az a nap, amikortól szórakoztatni kezd az egész történet. Ott vagyunk, percre pontosan -talán egyszer érkeztünk negyedórával korábban, egyébként mindig így jön ki ez a száz kilométer-, a kölykömmel csak egy puszira van időm, előtárom a kért papírokat, hát persze, hogy a bírónő sem igazodik ki rajta. Nekem is nehezen ment. Az ügyvéd úr tétován forgatja, majd odavágja, hogy érthetetlen. (Te kérted ezt, gondolom magamban.) A kölyköm érettebben tanúskodik, mint a bátyja. Majd jönnek a kérdések. Nem, még mindig nem dolgozom. Igen, bírónő, a párom tart el. Nem, nem jelentkeztem be munkanélkülinek, inkább interjúkra járnék a munkaügyi hivatal helyett, ahol amúgy is csak potom pénzt kapnék. (Ügyvéd megjegyzi, hogy ez nem életszerű. Magam enyhe röhögési ingerrel küzdök.) Igen, eddig táppénzen voltam. Nem, ügyvéd úr, ez nem új infó, hónapok óta idejárunk, és sosem titkoltam, csak maga nem jelent meg. Igen, bírónő, hozok igazolást is az elműs befizetéseimről a banktól is. Igen, hozok igazolást a táppénzemről. Igen, hozok igazolást a munkaügyi hivataltól, hogy mennyi pénzt kapnék, ha bejelentkeznék. Nem, nem hozok igazolást az apehtól, hogy nem dolgozom.

De ha mégis kell, akkor felkészülök arra, hogy amikor meghalok, arról is nekem kell a halotti bizonyítványt személyesen bemutatnom.

Most meséljem el az elműs történetemet is? Legyen elég annyi, hogy tegnap szívből utáltam az ügyintézőt. Gyűlöltem. Ahogy ott ült, és gyűlölte a kérdéseimet, a munkáját, az elműt, engem. Akkor elkezdtem őt gyűlölni. Nem is tudom, éreztem-e már ilyet az exen kívül (akivel egyébként holnap ismét lesz egy szép menetünk - nem is tudom eldönteni, melyik jobb ilyen alkalomra, a pms, vagy az ms). A nap még itt nem ért véget, meg a negatív sorozat sem (egy fontos: soha, de soha, de tényleg soha ne nézd meg a norbit c. filmet, sem moziban, sem máshol).

Történt, hogy miután a volt cégnél végképp kitelt az időm, így megszűnt az alkalmazotti számlám is, imígyen egy fillér sem volt rajt. Ezidőben esett, hogy lejárt a Zsuzsi részletfizetése. Eddig még nem bonyolult, de a Hivatal tett róla. A Hivatal jelenleg a biztosító és a hitelfolyósító cég. Tudnivaló, hogy a casco-t a hitelfolyósító cég intézte a biztosítási ügynök cégükön keresztül. A részletek lejártával már közvetlenül a biztosítónak kell fizetni. Nincs is ezzel semmi baj. a baj ott kezdődik, amikor az Eurorisk az általam időben befizetett casco-t visszautalja, komment nélkül. Idő múlva érkezik a levél, miszerint visszautalták, mert. Kis idő múlva érkezik a levél az Allianztól, hogy jajdeörülnek, hogy továbbra is casco-zok náluk. Na mondom, örüljünk együtt, bementem a fiókba, kérem a csekket, mit fizessek, és tessék kérem átírni a számlaszámomat. Eddig még mindig jó. Menjünk tovább. Tegnap jön egy levél a kötelezőről - ugyanis ugyanott van-, ön kedvezőbb bonus osztályba lépett, kedvezménye ennyi, stb. Mellette egy csekk. Nade én befizettem. Nézzük az ügyfélszolgálatot. Csókolom, kétszer tetszett befizetni a kötelezőt, augusztusig rendezve van (halk anyázás a fiókos kolléganőre), a casco-t meg megszüntettük, a befizetett összeg túlfizetés. Miért szüntették meg? Nemfizetés miatt. De fizettem. De mi előtte két nappal szüntettük meg. Jaaaaaaa....így már más. Akkor tessék szépen visszacsinálni, mert nem az én saram, hanem az ügynökségé, akik visszaküldték a pénzem. Jajó, majd ír a kollégáknak, és reaktiválják. De jó lenne bemenni a fiókba, ott azonnal intézik. Szemlézés után. Úgyhogy én akkor ma szépen bemegyek a fiókba, és rendezem az Eurorisk hanyagságát, és ha közben történik a Zsuzsival valami, lerúgom a fejüket, mert miattuk nem érvényes ebben a pillanatban a casco-m...és amilyen szerencsém nekem szokott lenni...

És akkor ezt a szösszenetet megőrizzük az örökkévalóságnak:

"Ellentétben másokkal, akik csak ábrándolhatnak ilyen csodákról, nekem abban a szerencsében volt részem hajnalfelé hogy kinyitottam a szemem és ott figyelt mellettem az ágyban J
Depersze az is lehet hogy csak álmodtam, mert ahogy megláttam, azonnal be is csuktam a szemem és aludtam tovább J)) " (by babucim)

hihi.

Nancy megsütéséről álmodom s nem véletlen. Hangos anyázásra ébredek. A kárfelmérés eredménye két egér, egy drótnélküli billentyűzet és egy netkábel. ehh. A nyúl az nyúl. Az evolúció nem gondolt a kábelek megjelenésére, és  a nyulak kábel iránt kialakuló leküzdhetetlen vonzódására.

Az ész megáll és helyben topog. Az apám most hívott fel boldog névnapot kívánni.

(jólesett)

Amikor tegnap babucim felébresztett -bezzeg előző éjjel nem bírtam elaludni K nélkül-, éppen az OCDről ment egy riportfilm a tévében. Ott ültem, néztem, amint az egyik beteg ül az erre szakosodott orvosnál és tépelődve-idegesen tördelte a kezét a székben, amikor az orvos azt kérte tőle, hogy próbáljon nem ismételni dolgokat és nem értettem, hogy tényleg, miért kell a szemetet darbaonként ellenőrizni darabonként tízszer, és akkor beugrottak a beszélgetések Kval, amikor igyekeztem megmagyarázni neki, hogy mi az a depresszió és mi az a pánikbetegség. Ő ugyanígy nem értette. És megjegyzem sokadszorra is, örüljön, aki nem érti. Aki nem ismeri az érzést, milyen kívülről nézni magad, tudni, hogy mit kéne tenned, de nem vagy rá képes. És hiába változnak meg a kiváltó körülmények, a dolog nem múlik el egyik percről a másikra. Az engramok nem hagyják eltűnni a szorongásokat hosszú-hosszú ideig. De most megértettem, mit érezhet K, amikor kérdezget, meg biztatgat. (Azt most hagyjuk, hogy a betegek bizonyos kényszergonodalati néha ismerősek voltak, és ez rémisztő volt kicsit, mindhiába tudom, hogy közöm sincs ehhez -mármint az ocdhez-.)

Aztán elindultam babucimhoz, és csodálkozva -de őszintén- néztem körül az utcán: jé, hát itt is van élet?