A városban ősz volt.
Hideg, szürke fények, nyirkos levegő, mintha Gotham city.
Az őszi nap lapos fényei nem jutottak be a házak közé.
A Gresham-palota előtti parkban szelíden szart egy hajléktalan.
Egy turista a Gresham-palotát fényképezte, majd a nap aranyul rásütött a Lánchídra.
Zsigmond Erika a győri Széchenyi István Egyetem Állam- és Jogtudományi Karának III. évfolyamos, levelezős hallgatója. Írásában a hatályos Büntető törvénykönyv vonatkozó szakaszaival kapcsolatosan a nemi erkölcs elleni bűncselekményekkel kapcsolatban keres kielégítő válaszokat: ITT
3 éve és 3 napja ugyanilyen esős, hideg angliai őszi nap volt.
Akkor láttam először.
Megborzongatta az érzékeimet. Aztán október elején a szívemet is.
És azóta.
Mert őt kerestem mindig.
Hamis, mert nyárnak kéne lennie (!), és estebéd lett belőle, de hangulatában mindenképpen illik rá. Tegnapelőtt olvastam egy szilvás sütit, csorgattam a nyálam a képen látható gyönyörűségre, úgyhogy mindenesetre vettem a piacon szilvát. Ha más nem, megesszük magában. (Erről jut eszembe, legközelebb jusson eszembe, hogy nem szeretem a besztercei szilva ízét. Pontosabban: azt az ízű szilvát, ami nem ízlik, beszterceinek hívják.) Nagy nehezen megszültük, mi legyen ebédre. Indultunk a gyomorbarát főtt jázminrizs-párolt hal szójaszósszal alapműtől, bekanyarodtunk az enyhén paradicsomszeletes-parmezános utcába, így vettünk (babám! mi a neve?) halat meg gyönyörű rákocskákat, és fura módon megkívántam melléje a sült tököt. Nagy nehezen vadásztam le marcipánt is (ezt tartani kell itthon, mert így csak valami méregdrága szamosmarcipán volt), na meg levelestészta.
Ilyen előkészületek után lett az ebéd fokhagymás-petrezselymes-citromos garnéla pirítóssal (serpenyőben pirítva, autentikusan), sütőtök krémleves (tejszín nélkül) sóval-mézzel pirított dióval és napraforgómaggal (krémleveseket most kezdek főzögetni, a babám kérésére, a sütőtök is először került asztalra), majd a sütőben fokhagymával, paradicsommal, bazsalikommal és olívaolajjal sült hal (a parmezánt eszünkbe sem jutott a tetejére tenni) zöldséglében párolt bulgurral, és a szilvás süti, ahonnan az egész kiindult, és íme, itt látható:
Annyival bolondítottam meg, hogy porcukrot, csipet fahéjjal és amaretto likőrrel kevertem el, és ezt csorgattam a belsejébe sütőbe rakás előtt. Kifolyt, karamellizálódott és beleragadt a tepsibe, ellenben olyan íze van, hogy lyúly.
És VD még mindig jó fej. Magam is csodákszom, mondom.
Végre múlt héten eljutottam fodrászhoz. 3 hónapja nyílt a szalon, véletlen tévedtem be, úgysem tudja egyik sem úgy levágni a hajam, mint csillabarátnőm. Aki meg ugye messze van. SZóval most voltam harmadszor, sajnos az volt szabad, akihez első alkalommal ültem. Na mindegy, de legalább rövid lesz és nem fog melegíteni. Mondjuk emiatt nem kellett volna izgulnom, rögvest másnaptól tél lett. Mondom, ne legyen rövidebb, csak vékonyítsa le. Erre elkezdte vadul megtépni a hosszát. Udvariasan megállítottam, hogy megmutatnám, hogyan hordom a hajam. Imígyen lesimítva, előre, majd a végét kicsit oldalra simítva. Jó, ő érti. Majd tépi tovább. Önmagamhoz hűtlenül csak néztem szomorú rezignáltan. Úgyis meleg van. (nem. lásd fenn.) A kisasszony nagyon gyorsan végez, én csak akkor érzek valamit, ha a számlára gondolok (felemelték az árakat). Akkor jön a végső ütés. Elkezdi körkefével beszárítani, oldalra és magasra. Ha csak egy kicsit is kevésbé fáradt vagyok, nem ússza meg. És akkor bewaxolta olyan tincsekbe, mint a hatvanas években! Eskü. Majd végre rámnézett. Érezhette, hogy valami nem stimmel. Akkor kifizettem 1/3 napi keresetemet a húszperces, pofavágosos, hanyag és oda nem figyelő munkájáért, hazajöttem, és jó alaposan megmostam a hajam. Akkor végre megláttam, hogy legalább a vágás egész jól sikerült. Jól is jön a kicsi haj, midőn reggelenként eltakarítom a havat az ajtó elől, meg levakarom a jeget a kocsiról.
Egyébként dögrováson vagyok. Persze, látszólag semmi, sem nátha, sem magas láz. Mindössze második hete hőemelkedésem van, pár napja viszont szédülök is, meg hányingerem van és gyenge vagyok, lábremegésig. Nos és persze fáj mindenem, ha nem lenne elég a nyakamban/vállamban lévő (költői túlzás nálkül) permanens fájdalom. Utóbbi létét már elfogadtam, megszokni nem sikerül, ez nem olyan, mint a szagok. Szóval olyan, mintha influenzás lennék, de mégsem. Annyira nem vagyok rosszul, hogy elmenjek orvoshoz, viszont alig vonszolom magam. Igen, igen, nem szeretek orvoshoz menni. Fiatalkoromban nem értettem, az öregek miért csak panaszkodnak, miért nem gyógyíttatják meg magukat. Ma már tudom a választ. Mert az orvosok nem tudnak meggyógyítani. Legalábbis az esetek nagy részében. Persze ha kiveri a szemüket a diagnózis, akkor oké, de amúgy találgatnak, te meg und el az életed a vizsgálatokra járás közben. Mondjuk a nyakamnál kitaláltam (nem vagyok hipochonder), mi lehet a baj, de ez sem megoldás, mert így meg a kezelés réme tart távol tőlük. Az orvosok nem mindentudóak, habár ezt hitetik el veled. Doktorhauz nem létezik. Pont azért nézed, mert jó elhinni a mesét, hogy esetleg létezhetne. Mint régen, a mesebeli legkisebb királyfi, meg a jó elnyeri jutalmát és hasonlók. Hát nem. Hát nem. Nem elég csak jónak lennek, nem adják a jutalmat. Meg kell szerezned. Meg kell dolgoznod érte.
De néha megéri. Én tudom.
Tervezzetek Hello Béla Bácsis designt. Eskü, legyártatok a nyertesnek egy pólót vele. (lol)
Rövid volt. De annál jobb. Meleg volt. Hoztunk belőle haza. (Mára már elfogyott.) Túráztam. Szerintem mopeddel, szerintük scooterrel. Mondjuk mindegy. Nap volt, tenger (ez hideg, de nagyon), és leánderek, és fügefák, meg figepálinka és figebor és nevetés. Viszlát, Dragica. S a babámmal a legjobb nyaralni. IS.
NatGeo: - És íme a tölcsérhálós pók. Azért ez a neve, mert leginkább a fővárosban és a környékén található.
Tappancs: - Milyen főváros, vagy mivan?
NatGeo: - "Szóval a Sydney tölcsérhálós pók...."
Tappancs: - ...ja, szóval Sydney...
Babájája: - Már az előbb is ezt mondták....
Tappancs: - Aha....és mi is Ausztrália fővárosa?
