Az ajánlat még mindig él. Akkor is, ha idegen vagy.
A sablon átbabráltam instant sablonra, így elvileg mindenhol olvasható rendesen.
Szóval, az óra jár, kérlek, linkelj. Akkor is, ha nem vagy pest megyei. Sosem tudhatod, kik olvasnak véletlenül.
(Az eddig linkelőknek pedig nagyon köszönöm!)
Fél kilencre berongyoltam a haller utcai munkaügyi hivatalba, kaptam sorszámot (egy régi kitartó udvarlóm nem ismert meg, én pedig alig bírtam visszatartani a nevetést, amikor magázott), elrobogtam az oepbe az utolsó táppénzes papírommal, hazarohantam átöltözni, tízre a móriczon voltam és fél tizenegyre meg is találtam az egyirányú utcák között az utat a fehérvári útra, a tizenegyes interjún húsz percet várakoztattak, majd egy kosztümös húszéves míszpicsa rögeszmésen kérdezgette húsz pecig, mik az elvárásaim, de arra csak nagy nehezen válaszolt, hogy ők mit várnak a pozícióban, majd félórát ácsorogtam a hallerban a hajléktalanok között a regisztrálásra, és két órát a baross utcai önkormányzati kirendeltségen két órát várakoztam szintén hajléktalanok között az egyszeri segélyért.
A mai nap mondjon le. De kurvagyorsan.
18.50-re volt időpontunk, 18.26 -ra odaértünk, 20.00-kor sorra kerültünk az előttünk levő 3 ember után, 21.00 körül megkaptuk a papírt és beálltunk a sorba, 22.45-kor végeztek és mehettünk a pénztárhoz, 23.15-kor fizettünk, 23.40 körül értünk haza hullafáradtan.
Zsuzsit vizsgáztattuk.
" - jé, nem kéri az integráltat.
- persze, amikor vettem, megcsinálták az eredetvizsgálatot.
- vagy csak megmachinálták a rendszert."
Már fogalmazom a felháborodott levelet.
A tegnapi nap ismét a szorongásoké (hogy miért ragaszkodom hozzájuk, amikor nem jó ez nekem, ki érti), babám végigelemezte az anyagi helyzetünket, én a homokba dugnám a fejemet, enélkül is tudom, hogy mekkora a szar, a hideg ráz attól, hogy a lakástulajdonost meg kell kérnem, csúsztassuk el a lakbérfizetést, különben egy fillérünk sem marad, szóval én elemzés nélkül is tudom, de neki beszélnie kell, hát megegyeztünk, hogy miatta kibeszéljük, aztán ő megvigasztal, amikor kiborulok. És ez még csak a január, a februárra gondolni sem merek. Később jött nekem az ónos eső, nemcsak az, hogy zsuzsi elindul-e ma reggel, és hogyan oldom meg a mai programot, hanem hogy meg tudom-e csinálni vele a munkaügyi hivatal a haller utcában-lőrinci interjú-oep a teve utcában-mozaik utca kört (és akkor még ott van, hogy átmegy-e zsuzsi a vizsgán, vagy bukjuk a tízezret, mert arra már nem jut, hogy átnézessem szerelővel; igen, vidéki létemre nem bírom a bkv-t, nevess ki, lépcsőfóbiám van, a metró tehát kiesik, meg nem bírom azt a tülekedést és szagot, a gondolatára is hányingerem van, ráadásul a gondolj bele, meg sem tudnám bkv-val csinálni a mai elintézendőket, úgy értem, időben), no nem hogy megcsúszom zsuzsival, nagyon jól vezetek, hanem a többi idióta miatt (hogy miért idióták? ó, hát mik lennének, ha elmennek sétálni ónos esőben, aztán a kórházban kötnek ki, pedig mindenki azt harsogja, maradjanak otthon - ötszörös volt a forgalom a kórházban a balesetin).
(Anno borzasztó kíváncsian vettem meg Réz András szorongásos könyvét, mondván, lássuk, egy ilyen embernek mije van, de tudod, mit? Lópikula. Persze, mindenkinek a maga baja a legnagyobb, de én győztem az összehasonlításban, bármily kétes győzelem is ez.)
Az ajánlat még mindig él. Akkor is, ha idegen vagy.
A sablon átbabráltam instant sablonra, így elvileg mindenhol olvasható rendesen.
Szóval, az óra jár, kérlek, linkelj. Akkor is, ha nem vagy pest megyei. Sosem tudhatod, kik olvasnak véletlenül.
(Az eddig linkelőknek pedig nagyon köszönöm!)
Hozzá nem értő főnökeim feszt azon rugóztak, mivel lehet motiválni a kollégákat. Mondom, pénzzel. De hogy a fejsimi. Na mondom, az a második. De aki beéri a fejsimivel, meg a jófejség tudatával, az éjszakánként szociális munkásként teát osztogat a hajlékonyaknak.
Nos, mivel ti sem vagytok jófejek, hogy jófejségből segítsetek, ezért pályázatot írok ki:
Aki segít nekem munkát találni, az a próbaidő lejárta után (véglegesítéskor) a nettó fizetésem 25 %-ának megfelelő (egyszeri) összeget kap a kicsi kezébe.
(Területek: ügyfél-, vevőszolgálat és call center vezetés, értékesítési csoport vezetés, irodavezetés; végső esetben IT helpdesk; CRM folyamatok és projektek, vállalati folyamatok tökéletesítése, belső és külső kommunikáció, elsősorban bank/biztosítás vonalon, de tanulékony vagyok; esetleg idegenforgalom, stb.- Fontos: angolul nem beszélek, csak írok. Egyelőre. Hely: Budapest, Pest megye)
Mivel engem nem sokan olvasnak, kérlek, linkelj be hozzád.
Óra indul.
Ráz a hideg az idegtől.
Működő autót akarok.
Munkát akarok.
Nyugalmat akarok (szolgáltatók dögöljenek meg).
(Meg új blogsablont is akarok, de nincs hozzá türelmem.)
Közben megjött anyám képeslapja karácsony után, miszerint "Tappancs! Kívánunk kellemes karácsonyi ünnepeket és boldog új évt. Anya Nem tudom, hogyan csinálod, hogy neked nem hiányzunk. Nekem nagyon hiányzol. Telefonon nem tudlak elérni, egyik sem válaszol. Adjál hírt magadról. Anya" Egészen megható. A múltunk ismeretében másként hangzó dőltbetűs részt nekem viszont agyoncsapja az egészet. Nem fogod érteni, a babám sem érti. Nekem ettől számonkérés, mártíromkodás az egész. Még ha a józan eszem tudja is értékelni a leírt szavakat. Egyenleg nulla.
És egyetlen alkalommal sem hívtam anyá-nak.
Megyek második körre, kábeltévé még mindig nincs, a pénzt visszakapjuk elvileg, az upc nem köti be, mert öt éve nem tudtunk megegyezni, így tartozom nekik, de nem árulja el, mennyivel, az apehnál intéznem kéne a tb jogosultságomat, az oepnél a táppénzemet, a munkaügyiben a regisztrálást, a lízingcégnél a zsuzsi törzskönyvét, és a zsuzsinak megint baj van a vadiúj, egyéves aksijával, így nem indul, úgyhogy visszajöttem a lakásba. fákk. kérem kaccsojjaki.
Egy netmentes nap után olvasgatom a híreket az rss-ekben egy vas megyei falu végén ülve, és lassan úgy érzem magam, mint a dünnyögő vénasszonyok. Orbán ma ismét kijelentette, hogy előrehozott választásokat akar, nuzagson, én meg dolgozni, és ugyanúgy mindennap kijelentem. Gyakorlatilag meg nem történik semmi. Árpi bácsit meg -akit egyébként nagyon kedvelek- enyhe szédüléssel vitték a kórházba, ma ki is engedik, erről meg eszembe jutott, hogy a nyáron hosszú-hosszú napokig mennyire szédültem, és az ügyeletes orvos csak vonogatta a vállát, nemhogy kórház, viszont az emelt vizitdíjat elvette. A köztársasági elnök meg visszadobta az egészségügyi törvény tervezetét, miszerint "a parlament gondolja át ismét a tervezetet, hatástanulmányok és tapasztalatok híján". Namost egyrészt az illető úrnak folyton bökik a szemét a baloldali tervek, másrészt ennél a tervezetnél csak elméleti hatástanulmány lehetséges, azt pedig nagyon jól tudjuk, mire jó. Egyébként tudjátok meg, a gyed(?) összege harmincötezer, az anyám nyugdíja meg negyvenezer, ami mindkettő pofátlanság, de ez korántsem kizárólag a mostani kormány bűne. Anyám egyébként segített, bár csak a felét annak, amit kértem, s hozzátette, hogy a férje csak a feléről tud, hosszan elemezte, mennyire szegények, majd felajánlotta, hogy segít nekem elhelyezkedni zepteres néniként, azt biztos tudném csinálni, és akkor lenne belőle jó sok pénzem, hiszen csak előadásokat kell tartani, a vendégeket meg majd meghívom a telefonkönyből. -malacka, a- hős módjára végighallgattam, miközben mantráztam magamban "ezazára,ezazára", majd szóvá tette, hogy "csak ezért hívtam" (ld.előző poszt), és jelezte, hogy nem, nem vagyunk kvittek, mert ő engem annyiszor hívott, de sosem vagyok elérhető, közbevetésemre, miszerint nem, és nemfogadott hívásom sem volt tőle, nagyvonalúan vállat vont, majd megnyugodva közölte babámmal a fogorvosos történeteik elmesélése után, hogy neki több eredeti foga van, mint nekem. Mindeközben nem állta meg, hogy valamihez kapcsolódva ajakbiggyesztve közbe ne vesse a kérdést: "attól híztál így meg?", és hogy ne bagózzak, és akkor pénzem is lesz, meg köhögni sem fogok, és egyébként is, jöjjünk sűrűbben. Utóbbinál az volt a jó, hogy éppen öltöztünk eljövetelkor, így kibírtam a lépcsőházig a kínos röhögéssel. A nap koronája csillabarátnőmnél, aholis a baileys, a karácsonyi szokásos, az évi -majdnem- egyetlen alkoholizálásom, aholis egy üveg el szokott fogyni, és most is erre törekedett, még akkor is, hogy előző években kisebb volt az üveg. Nagyon kiszáradt szájú aznapos voltam éjjel hazafelé, és az járkált a fejemben, hogy dejó is, hogy nem szeretem az alkoholt, mert ez szörnyű, és nagyon utálnám, ha szeretném. Tegnap meg eljöttünk nyugatra, ellen kell állni az etetésnek, meg nem lehet a lakásban dohányozni, meg hideg is van, meg vendégeskedni sem nagyon szeretünk, deviszont (sic) csönd van, és hó az ablakon kívül, meg nyugalom és béke (nagyjából), meg ilyenek, s habár túlaludtam magam tegnap meg az éjjel, meg minden családnak megvan a maga keresztje, azért életem második boldog karácsonya (volt) ez.
