életem egyik legjobb szombat estéje - illetve éjszakája, mert hajnali ötig tartott -, verőcei kirándulás másnaposan, csak egy rossz ebédre futotta. viszont nagyon jó beszélgetésre. a fejemben kerek kis történet volt róla, de már az a forma kiszállt, köszönhetően a netszolgáltatónak. most már nem lenne igazi. de pezsgőztem. sokat. nem jellemző. még jó, hogy bőrkanapék voltak, és el tudtam dobni magamat. "Hóóófehér, pihepuha, pirinyó lábfejei vannak, fél éjjel ezeket markolásztam" mondta  a nő, akinek az ölébe dobtam őket.

áhh, mindegy, úgyis itt van bennem. a hétfő úgyis érdekesebb.

végre, végre, végre egy normális interjún voltam. az ajánlat fantasztikus, csak be kéne invesztálnom hat hónapot. gondolkodom. nem tudom, min, mert nem sok esély van rá, hogy egzisztenciális szempontból el tudnám fogadni. pedig utána jöhetne a dőzs, és a feladatot is rám szabták. Kedves szerzett egy nagy rossz pontot, annyit mondott mindössze, hogy fogadjam el, foglaljam el magam, és közben is kereshetek mást. ahelyett, hogy azt mondta volna, hogy "ne aggódj, hisz néhány hónap múlva már úgyis együtt leszünk". - most idétlenül érzem magam, mert ezt innen fogja megtudni, mert már nincs erőm érdemben kommunikálni, hogy a kapcsolatunk a napi telefonokra korlátozódik. mióta elköltözött, egy helyben topogunk, és nem kapok semmi pluszt. hát ezért félek. nincs motivációm. mondjuk, másra sem sok. meg erőm sem. túlélő projekt van. -

a mai ac-re nem mentem el. ismét. reggel azt éreztem, hogy nem kell elmennem. az a cég, amelyik ilyen tapasztalattal és tudással, amit rólam olvashat, excel tesztet akar velem íratni, nem veszi komolyan az önéletrajzomat. vagy nem olyan pozíciót kínál, amilyet keresek. (csak azért volt lelkifurdalásom, mert pont ma reggel fogyott le végleg a telefonkártyám, és nem tudtam őket értesíteni)

szóval csütörtököt mondok. minden értelemben.

vagy pénteket. de azt nagyon.