Miközben az alagúti dugóban egy autóban néztem egy lányt, aki ugyanúgy rágta a szája szélét, mint én, arra gondoltam, hogy bizony léteznek olyan emberek, akik kénytelen folyton náluknál butább és hozzá nem értő beosztottakkal dolgozni.
Rajta, sajnáljuk őket együtt.
Másik azt hitte, félek a bogaraktól. Teljesen önállóan képzelte ezt, szóba eddig nem jött sosem.
Szombat este csillagfénynél, holdfénynél, tücsökciripelésnél lábosból fürödtem meztelenül az udvaron. Még jó, hogy arrafelé nem jártak látnokok, meg ilyesmik.
egy vaddisznó és az álommunka
Eredetileg úgy volt, hogy annyira fáradtak vagyunk, hogy egész hétvégén döglünk csak a függőágyban, és nézzük az eget, a napot, meg a suhanó felhőket. Ehelyett szedtünk málnát, egy fél vödörrel lett csak, szóval nem nagy kunszt, de ehhez be kellett bujkálni a bokorba, összegyűjtöttük a szénát hét boglyába, na itt papírkutya voltam, mert a babámnak másnap kellett befejezni, és nekem ugyan nem lett vízhólyagom a villától, de tenyérizomlázam igen, aztán kigyomláltam a kövirózsákat, végül felkötöztem a szőlőt, tiszta zöld ujjam van, olyan szépen megnyestem őket anno, és most vadulnak, sőtmitöbb, a növények megélednek a kezem alatt, ezt nem gondoltam volna eddig, ebben a lakásban semmi növény nem élt meg, a gardénia is megpusztult, most meg koktélparadicsom van az ablakban, meg menta meg petrezselyem, meg apró kis cserepekben a régi magok, amiket a házban találtam, és megnézem, lesz-e belőlük valami, a kukorica meg a kapor már bújik, no és azt sem gondoltam volna, hogy ennyire fogom élvezni, gyermekkoromban annyira utáltam a hátsókertbe hordani a vizet vödörben minden ááldott este, hogy alig vártam, hogy panelba költözzünk, és ne legyen kert, most meg tessék.
Hajnalban meg azt álmodtam, hogy a ház mellett talltunk egy ódon kis tavat, tudod, olyan mohos kövekkel, és azt találtam ki, hogy akkor nem is kell tavat építeni, csak egy kis patakot hátravezetni, és akkor tökjól fog csobogni, és hátra elegendő egy pici tócsa, amit nem kell építeni, csak nejlonnal kibélelni az alját. Mondjuk lehet, attól van ez, hogy vidéken van egy ház, valami festőnőé, amiben egy tökjó kis tó lehet, mert szédületesen brekegnek benne a békák.
És akkor most felmegyek a hegyre, a drillbe, és megpróbálok státuszt csinálni a rendszerről egy áldott nap alatt, és remélem, hogy nem vészes a helyzet, és húzok vastag zoknit, hogy meg ne fagyjak. Jó lenne már, ha így nyár közepén elkezdene melegem lenni, legalább egyszer, és nem összefagyva jönnék haza, mikor még légkondi sincs. Hőséget akarok, és napsütést akarok. Legyen már tiszta erőből nyár.
"valójában nem is akartunk győzni 2006-ban" (O.V.)
Beszéltem a problémámról vele, és azt mondta, csak így tudja kizárni a drillt, hogy én is beleesek. Igyekszem elhinni, de lehet, hogy túl régen élek Budapesten, és a gyanú bennem marad, hogy tán nem is igaz. Vidékre vágyom.
Mindenesetre a beszélgetés óta nincsenek a kommunikációinkban azok az elemek, amiktől feszült voltam, és akár így, akár úgy, ez már siker. Imígyen a tegnapi vidéki (nem A Vidék, hanem munkavidéki) túránk is elég jól sikerült. Persze azt leszámítva, hogy ismét hullafáradt voltam.
A Ken Kesey idézetről eszembe jutott a volt könyvelőm, Vera, aki anno oly erősnek tűnt a szememben, majd eltűnt az anyagommal, aki verekedésekkel egybekötött válása után titokban férjhez ment egy barátunkhoz, egyik repedés társaságunk falán, majd az alkohol, a cigaretta és a pszichéje ~30 évesen elvitte. Neki volt ez az idézet a névjegykártyáján. Érdekes volt rádöbbenni, hogy nem, mégsem vagyok olyan gyenge, mint gondolom. S ennek felismeréséhez elég figyelni másokra. Csak azt nem tudom, hogy miért felejti el ezt az ember bizonyos élethelyzeteiben...
marlenkának, "[...]aki arra tanított, hogy sárkányok nincsenek,
aztán elvezetett a barlangjukhoz."
A harmadik, és még szintén múltkor történt, a gázművek szívat címkével lenne ellátható, de még várunk, mi lesz a vége, nem részletezem, de kíváncsi vagyok, meddig képes elmenni, szerintünk ők vágták le a plombát, mert mi csak kéthetente járunk arrafelé, és túl sok a gyanús nyom, és túl kevés a pénzünk mások szórakozására.
De nincs hozzá érkezésem leírogatni. Főleg nem most. Botrányos volt a csütörtök, még inkább a péntek, a főnök suttyó módon viselkedett (és nem, nem én okoztam, ő ilyen), nekem full elegem lett, lojalitásom a nullához kovergál, a motivációm szintén, utóbbi csak azért nem nulla, mert elég jól fizet, ráadásul az a baj, hogy iszonyúan szeretem ezt a munkát, csak a főnököt leszopó* picsákat nem, meg a nárcisztikus sznobokat sem, szóval vannak emberek, akik hiába intelligensek, nem kéne őket emberek közelébe engedni, mindezekből és a többiből kifolyólag péntek éjjel szombat hajnali négyig dolgoztam, szombaton szét voltam halva, és most friss levegőre vágyom, mert már nem remeg minden sejtje a testemnek a fáradtságtól.
Szeretnék egy gofrisütőt és egy szép nyári szandált, ami elegáns de kényelmes is, ez abszurdum, tudom, ja és ne a gofrisütő legyen kényelmes.
Egyébként ide készülünk, ha be nem alszunk.
*virtuálisan vagy valóságosan, egyremegy.
