Beszéltem a problémámról vele, és azt mondta, csak így tudja kizárni a drillt, hogy én is beleesek. Igyekszem elhinni, de lehet, hogy túl régen élek Budapesten, és a gyanú bennem marad, hogy tán nem is igaz. Vidékre vágyom.
Mindenesetre a beszélgetés óta nincsenek a kommunikációinkban azok az elemek, amiktől feszült voltam, és akár így, akár úgy, ez már siker. Imígyen a tegnapi vidéki (nem A Vidék, hanem munkavidéki) túránk is elég jól sikerült. Persze azt leszámítva, hogy ismét hullafáradt voltam.
A Ken Kesey idézetről eszembe jutott a volt könyvelőm, Vera, aki anno oly erősnek tűnt a szememben, majd eltűnt az anyagommal, aki verekedésekkel egybekötött válása után titokban férjhez ment egy barátunkhoz, egyik repedés társaságunk falán, majd az alkohol, a cigaretta és a pszichéje ~30 évesen elvitte. Neki volt ez az idézet a névjegykártyáján. Érdekes volt rádöbbenni, hogy nem, mégsem vagyok olyan gyenge, mint gondolom. S ennek felismeréséhez elég figyelni másokra. Csak azt nem tudom, hogy miért felejti el ezt az ember bizonyos élethelyzeteiben...
