Tappancs blogja

az éjszakai vezetésben nemcsak az a jó, hogy tiramisuval teli pocakkal, elégedetten egy édeskellemes délután/este után tartasz hazafelé, hanemhogy számtalan élmény ér.

először a kurva a bokrokkal szegélyezett út szélén, rövid - nagyon rövid! -, seggbevágó fehér sortban, miközben a zember jánya fűt az autóban ezerrel; majd a taxis, csndesen gurulva a szélső sávban, vadászva, és eszedbe jut, hogy velük ellentétben a mentő nem haladhat a buszsávban - hejde pofánverném azt, aki ezt a szabályt megalkotta -; és egy parkoló autó mögül előlépő rózsaszín hosszú csipkeszoknyás, alkoholtól vaksi lányka;

kábultságodat mi sem példázza jobban, mint hogy hazaérve és a dekameront nézve, amiben a férfi segélykiáltása nyomán hölgy hasradobja magát az ágyon, keresgélve, az első gondolatod az, hogy a mobilját keresi.

P: - hallo... hulla vagyok... mizus?

T: - semmi extra. fekszem a padlón, ennyi.

P: - mér a padlón? ez valami hobbi vagy fakírság? 

T: - biztos nem hobbi, ha főműsoridőben is ezt csinálom.

P: - szerintem szokjál le erről, jön a tél... és árt a látásnak, meg kiszárad tőle az agyad és hátrafelé fog hajlani a jobb térgyed kalácsa... túl sok mellékhatása van, de kérdezd csak meg a gyógyszerészed is, ő is ezt fogja mondani :-)

T: - kirúgtam a köcsög gyógyszerészt.

P: - de engem ne rúgjál ki!!!!
       jóvan?

T: - nem, téged szeretlek.
      csak még nem merlek nagyon.

P: - csak annyira szeress amennyire mersz :-) én kevéssel beérem, emiatt ne izgulj :-) Sose fogom számonkérni rajtad, hogy mérnem szeretsz fél centivel jobban???? :-))))

T: - azt hiszem, ezt tudom.
      magamtól félek. 

P: - nem vagy te olyan veszélyes :-)

-----------------------

T megjegyzése: " ó, dehogynem."

azt mondja, nem ért az érzelmekhez. és mégis pont azt teszi és azt pont mondja, amire pont akkor, pont ott szükség(em) van.

leginkább abból van elegem, amikor azt mondják "szedd össze magad", "állj fel", "ne sajnáltasd magad" és társai.

nem tudom, nem tudom, és nem sajnáltatom magam. és dühös vagyok azokra, akik nem értik és közben iszonyúan irigylem őket, mert az, hogy nem értik, azt jelenti, hogy sosem éreztek így.

a legjobban viszont az érintés hiányzik. a közelség. egy test közelsége. érezni a szívdobogást, az érintést, az életet.

/>

azt mondja az Ember, hogy jön fölfelé, és adna egy kis energiát. meg hogy próbáljam úgy újraértékelni, ahogy ő. meg hogy az élet a folytonos újrakezdés.

hogyan magyarázzam el neki a Semmit, ha a pszichiáteremnek sem sikerült?

hogyan menjek le a csarnokba szőlőért, hogyan menjek el feltölteni a telefonom, hogyan álljak neki az átutalásoknak, hogyan álljak neki palacsintát, vagy túróstésztát sütni, hogyan, hogyan. ha nem fontos.

hogyan legyek fontos valakinek, ha már magamnak sem vagyok az.

mikor bontották le a budapesti falat?
mi az a lepke?

van a semmi. van az üresség. van a lebegés. mint tóban hanyatt lebegve bedugult füllel, szemem telve az ég kékjével. a felhők rohanásával. amikor nem létezik más. nincsenek hangok, nincsen senki, csak én, nincsenek fények, nincsenek színek, csak a kék. lebegve a semmiben.

"a semmi ágán ül szívem,

kis teste hangtalan vacog"

este nem mentem el dáci születésnapjára, mert. most bánom.

hétfőn volt a nagymamám névnapja. csak most vettem észre. szégyengyalázat.

reggeli után tévépaprikát nézni a vég kezdete.

ha jobban végiggondolom, és megpróbálok szavakat keresni rá, akkor talán valóban. talán én is úgy éltem volna meg, mint aki alamizsnát kapott. hogy így hogyan tudok megmaradni a valóságban, nem tudom. és hogy meddig, azt sem tudom. kell egy szál, ami a földhöz köt. amitől tudom, hogy létezik a van. hogy létezik a mi.

kiszórtam a hűtőből a megromlott lecsómaradékot, a megromlott kovászosuborkát, és a tévében ismét orgazmusuk van a nőknek, pedig félig lelógnak az ágyról.

utálom az éjszakákat.

is.

tojást főzök.