Tappancs blogja

milyen anyag van a banánban, amit úgy kívántam, hogy megettem mind a két kilót, amit délután vettünk..?

(és jaj, hogy élveztem a bevásárlókocsi-rodeót. én énekelni szoktam, de ez is vicces. és suttyomban megsimogattam a fenekét.)

a holnap az utolsó napom itthon. elgondolkozom. svájcicsokit eszem, néha végigsimítom a nyakam, és arra gondolok...nem is tudom...lecsendesült a háború a lelkemben. csak halk hullámverés van. majd ha vége lesz, tudni fogom, mi történt igazából. ha M., aki pszichiáter, is utólag jött rá, akkor én hogyan képzelem, hogy közben megfejtem. a körülmények és történések összjátéka. többször volt már ez életemben.

hogy amikor a legnagyobb szükség van rá, amikor már végképp feladom, akkor jönnek dolgok, jönnek emberek, és jönnek történések, amiktől kap egy kis fényt az egész. M. szombati meséje, a szombat este, a tegnapi film, "hogyan van az, hogy ennyire egyformán vélekedünk annyi mindenről", a ma délután, az önkéntelen kimondott szavaim...

és most végtelenül éhes és szomjas vagyok. élek.

nem vagyok hajlandó sem felhúzni magam, sem foglalkozni vele. ez már nem az én utcám. és ezzel a döntéssel nem vagyok egyedül. többéves barátokat üldözött el maga mellől ezen a nyáron. akik előtt én még a mai napig védem, ha igaztalan vádakkal illetik. most betelt a pohár. nem értem, mit képzelnek emberek, hogy még a gondolataimat is cenzúrázni akarják? tiltóra tettem. sajnos a maximum idő csak 2 nap.

ps. egyszerűen arra jöttem rá, hogy az emberek többségét mérhetetlenül idegesíti, hogy ha azt mondják, menj el, akkor én elmegyek. nem tudnak mit kezdeni vele. és akkor elkezdenek provokálni. (persze teljesen feleslegesen). acting out.

nem kár, hogy moziba mentünk. nem tudok róla beszélni még. talán nem is fogok tudni.

kötelező darab mindenkinek
click és trailer

kétféleképpen mondom el -

úrinő on: akkor törődj a fontosabb dolgaiddal, és ne jusson időd a blogom olvasására sem. ez itt nem üzenőfüzet, nem a piszkálódásaid helye. ez a hely rólam szól. de ezt meg te nem érted.

ezért úrinő off: menj a picsába a blogomból.

a viszontnemlátásra.

alapvetően engem nem szoktak az utcán leszólítani. nem vagyok olyan típus. 32 voltam, amikor először megtörtént. engem még az építőmunkások is ritkán füttyögnek meg. ha véletlenül előfordul, mosollyal nyugtázom a hiúságomat legyezgető eseteket. de mai nap...nos, ilyen még nem volt. nyugodtan állok a kentakiban, várva a rendelésemre - az eladók is nyugodtan tűrték, hogy várakozunk, igaz, nem az idegeskedésért fizetik őket. de ez egy másik történet. - , szóval állok ott, támaszkodva a pulthoz, mögöttem gyűlnek, mellettem gyűlnek. egy férfi a balomon rátámaszkodik a pultra. amíg hangokat nem ad ki, nem is figyelek fel rá. de akkor igen. leplezetlen nyíltsággal néz, tetőtől talpig, deréktól a fejembúbjáig. hümmög. dünnyög. elégedetten mormog. és néz. csak néz. jár a szeme fel s alá. ez a nyíltság oly mértékben meglepett, hogy sem rámosolyogni, sem zavarba jönni nem tudtam a bénultságtól. amikor eljövök, úgy fordul utánam, mint egy felgyorsított napraforgó.

az elmúlt időszakomban vagy olyan volt a kisugárzásom, hogy nem történt ilyen, vagy nem vettem észre. így ez hihetetlenül megdöbbentő volt. meg persze hízelgő is. úgy riszáltam a seggem kifelé jövet, mint a kifutón lennék.

kár, hogy éneklés helyett mégis moziba megyünk, a sötétben nem fog látszani ez a múló önbizalmam.

és most nagyon jó, hogy éppen énekelni készülök, mert különben sikítva menekülnék itthonról. akárhova. a szomszéd, a sok gyerekével, akihez  mióta itt lakom többször volt kinn a rendőrség csendháborításért és egyéb, és akinek a vére még mindig ott szárad a fenti postaládámon. aki a múltkor egy (az egyetlen) éjféli duettünkkor felháborodva mondta egy zsúfoltgangos délutánon ezután, hogy fel van háborodva ettől. nos ez a szomszéd bulit szervezett. bejelentés nélkül. az ablak tárva, az ajtó tárva, a lakás teli, visítozás, ordítozás, a lépcsőházban is ülnek.

a zenét nem minősítem. ugyanis a zajnak decibele van és nem minősége.

azon jár az agyam, hogy miért is alkottam azt az elvet saját használatra, hogy nem adok második esélyt senkinek, aki egyszer azt mondja, vége. annyiszor kritizálták már a kegyetlenségét. életemben kétszer tettem kivételt. az első szép volt, és amilyen szép, olyan fájdalmas is. mára csak a szép maradt. a második a barátságról szólt. volna. óvatosan, két lépés távolságról szemléltem, ami történik. tudod, a kígyó és a gyík esete. habár nékem is szükségem volt a történetre. bizonyos szempontból.

és az elvem ismét igazolódott. nincs baj azzal, hogy az emberek alapvetően nem változnak meg. nincs baj azzal sem, hogy dönthetünk/dönthetnek másként. a baj azzal van, ahogy a dolgokat intézik. a másik iránti tiszteletről. a döntéseink felvállalásáról. arról van szó, hogy látod már elsőre is, hogy a szavak és a tettek nincsenek összhangban egymással. arról van szó, hogy ilyenkor a végén már ez sem érdekel. a baj akkor van, amikor a szíved megszakad, hogy kis emberek életéért felelős emberek élnek felelőtlenül, teátrálisan, öntudatosan, önző módon. senki mással nem törődve. mert vannak helyzetek, amikor viszont nem lehetünk önzőek. (és ez nem az előző post önzőségéről szól. csupán továbbasszociálás)

és ilyenkor csak annyit tudsz mondani, ha tudsz: "Oké......én annak örülök, hogy kimaradhatok ebből. game over."

én pedig csak azt felelem: "és a jövőre vonatkozólag ne legyen igazam! szívemből kívánom."

szakadj meg szív.

kommentben beszélgetésbe bonyolódom az önzés természetéről hajnallal, a "mások szerint"ről, egy villanásra felötlik egy emlék egy mesemondó hajnallányról, belenézek eszterkém blogjába, és mitadisten, ezt látom: "és lám, kiderül, hogy valamilyen (vagy éppen sok) ponton mindenki az.
aki sejti magáról, küzd ellene és mélységes elégedettséggel tölti el, ha adott helyzetben mégis képes önzetlenül dönteni.
oszt vannak a nemnormálisak, akik szép lassan 30 év elteltével rájönnek, hogy ők is a világon vannak és saját kivételes és tudatos önzőségüket látván majdnem ugranak egy hátraszaltót örömükben: "vazze, sikerült! végre magamra gondoltam!" - vagy "végre nemet tudtam mondani egy olyan szitura, ami nekem igenis kényelmetlen lett volna!"
holott ez csak egy adott helyzet.
és akkor ott van a többi helyzet, amelyben bíznak makulátlan önzetlenségükben, piedesztálra állítva önmagukat, mártírként nézve le a világra - majd rájönnek egyik nap, nem is tudni miért, hogy nagyon is távol vannak ők maguk a makulátlanságtól és hirtelen mégis meglátják önnön önzőségüket, ami ott él milliónyi apróságban..."

és én azt felelem: mások szerint....mert vannak jogaink és vannak kötelességeink...veszkődünk a társadalom és a szocializálódásunk bilincsében.

és igazából nem tudom, mi a helyes.

esti jazzkoncert a montmartre-on. rég látott ismerős. basszgitár. zavarban. nagy zavarban. isteni zene. profi zenészek. nekem instrumentálisból kicsi túladagolás. ettől függetlenül értékelem. biszex lány a fülembe súgja, hogy "letagadom úgyis, de isteni a segged". a másik biszex a fülembe súgja, a kinézett pasija azt felelte, két nőt már nem csal meg. pókerarcom. mögöttem egy férfi és egy nő. a nő udvarol. előttem két biszex lány csókolózik szenvedélyesen. balomon két hetero nő puncik és farkak ízéről értekezik. jobbomon ismerősforma nadrág, ismerősforma poci a fehér póló alatt. ismerős emlékek. máskor. máshol. mással. hormonháború. érzelemviharok. úrinő módjára, ámde nedves bugyival viselem a megpróbáltatásokat.