Tegnap kiborulóst játszottam. Nem önszántamból. Vannak ugye az alapproblémák, amikrõl szó sem esik, de ott vannak a háttérben, õk azok, amik majd szépen megoldják önmagukat. Viszont elég jó alapot adnak ahhoz, hogy amikor a Zöreg kiteszi a lábát elém mosolyogva, amikor ugyan a fülem kidugult már, de folyton köhögök, öreg bagósokat megszégyenítõen, amikor napok óta kínlódom a talpfájásommal, mint oroszlán a tüskével, amikor a kezemben az ínhüvelygyulladásra ráadásul jól elégetem még a 250 fokos sütõvel zöldséges pite készítésekor, és a voltcégem jól felhúz a fasságaival, és eközben hosszasan gyaloglok az andrássyn teli motyóval, mert elegem van a parkolási mizériából, hogy kezem-lábam sajog már, és hisztizek kedvesnek, magam számára sem elfogadható módon, szóval csak ültem, és folytak a könnyeim, és aztán már az is bántott, hogy nem szóltam neki, õ meg lelkifurdalásost játszott, hogy nem vette észre, mennyivel ótvarabb ez a nap számomra, és már megint éjfélig nem aludtam, pedig vettem be gyogyót is. Az már csak ma jutott eszembe, hogy véletlenül vasárnap kihagytam, és talán ez is hozzájárult, de a csuda tudja. Sok volt, azt tudom csak. Olyan erõs akarok lenni, mint régen.
