Tappancs blogja

A tragédiák közelebb hoznak.

Tudvalevő, a szomszédban lakik imrebácsi és imrenéni (baloldalt meg a részegesvéreskiabálóstörpe). Szóval imrenéni és imrebácsi a régi korból maradtak itt nekünk, karótnyelve. Kommunikációnk az elmúlt hat évben arra korlátozódott, hogy bocsánat, ma este hangosak leszünk, meg hogy lepotyog a koszorújáról a tüske a lábtörlőnkre, egyébiránt hűvösen udvarias távolságtartás jellemezte kapcsolatunkat. Ugyan a közelség révén mindig tudtam a bartók rádiót, meg a telefonhívásokat, meg hogy éppen jóban vannak, vagy rosszban, de mindezek ellenére imrenéni következetesen kedvesemnek szólította a majdnem vak imrebácsit.

Amíg csak be nem ütött a krach. Meg a kormányzati negyed. Mert lebontják. Kétezer-tízben. A házunkat. Vagy kétezer-kilencben, de még az is lehet, hogy kétezer-nyolcban.

Imígyen egy reggeli bevezető "de csinos ma, mint mindig" kedveskedés után imrenéni és imrebácsi hat év után szóba elegyedett velem a liftben. Imre bácsi azonnal konspiratívan kijelentette: "majd cserélünk információkat! oda-vissza!"

A tragédiák közelebb hoznak. Mondom én.

Hogy én milyen feledékeny vagyok, Amália kimaradt a családi sorból. Talán mert érdemtelenül a laptoptáska mélyére száműztem, persze azzal a céllal, hogy majd egy nagy komoly helyen előveszem.

Egyébként basszus meg minden, utálom, ha a szeretteim szomorkodnak.

Ma felvettem az első tavaszi cipőmet. Tulajdonképpen nyári, és papucs(papucs zoknival, fúj, mi?), de zoknival tökéletes tavaszi cipő. Még a kedvem is más lett tőle.

A tegnapi vacsoránál Nancy felugrott mellém a kanapéra, és jóízűen elkezdte megrágni a világoskék tappancspapucsomat. Ami egyébként roppant jól mutat a vadonatúj rózsaszín fehér pettyes pántos hálóingemmel.

Elmentünk kedvesnek fogröntgent csináltatni, és a vége az lett, hogy bejelentkeztünk dohányzásleszoktatóra. De péntekig szívhatunk! Hát erre kíváncsi leszek.

Ha vidéki vagy, nem értékeled. Ha pesti vagy, azt sem tudod, hogy létezik. Azt az aspektust most kihagyom, hogy ez amúgy is az életem lelassulósmegélős fázisa.

Szóval kimészelmész vidékre. Körülbelül százötven kilométer után elkezd megérinteni az autózás monotonsága mellett a csend. A nyugalom. Mondjuk szereted a sík vidéket, ahol szaladhat a szem - Petőfi lánya vagy, vagy mifene, zordon Kárpátok satöbbi -, de a végtelenség számodra végtelen nyugalmat áraszt. Lassan kiürül belőled minden hétköznap begyűjtött ideg, szinte látod a szemeddel, ahogy. Ölyvek a mező melletti fán, vízimalmok, patakra épített kis erőmű, virágágyásban halott mezeiegér, horrorosan futó borostyán, fenyőerdők, házi képviselőfánk, harsanó tavaszi színek - évek óta nem volt ilyen harsogó színe a tavasznak -, szintenemlétező-zöld mezők, rikító repcevirágok, kertben ibolya, kosborok és pozsgások és pókhálóborította kút omladozó kőkarimával, szinte hívogat, hogy ülj le mellé.

Hoztunk Nancynak rágcsafát, és hazafelé azt mondta, öregségünkre ideköltözünk, és tojunk a világra.

Nancy ma kiborított. Valamiért nagyon vonzza a háló. Csak arra tudok gondolni, hogy a háló vonzereje a padlószőnyegben leledzik, ahol nem csúszik a lábacskája, meg az ágy alatti sötétségben. Az orrával löködi a harmonikaajtót. Ha nem bír vele, elkezdi rágni az alatta futó villanydrótokat. Kész életveszély. Ma megtanult felugrani a kanapéra, és imádta az ottani szagokat. Ötször parancsoltam le, és számtalanszor zavartam el a háló ajtajából. Az utolsó, indulásom előtti percben kileste, mikor nem figyelek oda és mikor van nyitva a háló ajtaja, és egy szemvillanás alatt beosont. Persze, hogy az ágy alatt találtam rá. Kiabáltam vele. Szánom-bánom. Közöltem vele, hogy most büntiből nem kap szénát holnap reggelig.

Amúgy új családtaggal bővültünk. Ő Zsül. Nem nyúl.

Kéne nekem nagyon az az excel-függvény, amelyik megszámolja, hogy egy adott kifejezésből hány darab van....nagyon...

(jóvan, elfelejtettem na.)

update: DARABTELI(tartomány;kritérium) (a magyar excelben semmit nem találok rendesen..ehh)

Már régen, amikor egy kis könyvecskével "szórakoztam", tenyérnyi volt, a címe pedig: zen-kérdések, már akkor is ez volt az egyik kedvencem, aztán Heller Ágnes Morálfilozófiája csak tovább bonyolította bennem a dolgot.

Szóval: mennyire érdemes "beáldoznod" magad és/vagy a saját érdekeidet valakiért, akit szeretsz. Hol a határ? És hogyan változik mindez, ha a másik észre sem veszi mindezt, nodetovább esetleg negligálja is?

ezek a patkányok?

(megfejtés: az ikeában, puha gyermekjáték néven, a műszőrmeplüssz görények mellett)

Egyszerűen nem bírom kiverni a fejemből. Monduk a múltkori is megviselt. Nem tudom, te hogy vagy vele, én hiszek abban, hogy az embereknek van kisugárzásuk, olyanféle, ami hat ránk. Persze tudom, arra gondolsz, hogyne lenne, hisz a férfiak is meg a nők is hatnak ránk. Én valahogy ennél többre gondolok. Amikor tudod, hogy Ezt az ember meg akarod ismerni, amikor azt érzed, mintha lenne (lett volna már) valami közöd hozzá, vagy éppen el sem bírod viselni, amikor minden közellétében töltött perc elvesz valamit belőled, minden megszólalása, minden tette energiát szív el tőled, olyan energiavámpír. Na, így vagyok én az exemmel. Nem, nem beszél velem lassan hat éve, csak a bíróságon látom, de minden alkalom felzaklat. Lezártam én ezt már, és kezelni is tudom, de valahol a mélyben ez a gyűlölet, ami tőle felém sugárzik, azért csak van valami hatással rám. És ezért lehet igaza a pszichiáteremnek: amíg nem tudok a jó dolgokra gondolni a múltban, addig nem zártam le. Lehet, hogy van valami igaza, ugyanis egyetlen kép van előttem, ha a pozitív dolgokat erőltetem a fejemben, egy balatoni sétány, ahol a kicsi kék kantáros rövidnadrágban huncutul elbújuk a vékony fák mögött, a nagyobbik pedig, nagy-sága tudatában vigyorog rajta, hogy nézd már, milyen kicsi, azt hiszi nem látszik ki a fa mögül, de azért boldogan rohan utána, és mondja neki, megvagy. Nincs több. De tényleg.

Neked van?

Ó, hát helyzet, az van. Ugyanis a múltkor reggel lefelé menet beleütközöm a közös képviselőbe, s jogos felháborodással rontok neki, miszerint nem jött a vakolóember, és nem is szólt, pedig de hogy megbeszéltük. Mire felhívja, és a vakolóember a következőt bírta mondani: elfelejtette. Ezt én nem értem. Ötször beszéltünk, utoljára az igért nap előtti nap este fél hatkor, és erre ő elfelejt egy egynapos munkát. Villamos legyek, ha értem. Na szóval háborgok, mire kerít egy másik vakolóembert, ez jobbnak tűnik, de nem bír kiderülni, hogy valóban az-e, mert rájövök, hogy pont a vakolásra kitűzött nap lesz a másik tárgyalás. Vagyis holnap. Érdeklődve várom. A múltkori érdekesen sikerült. Nem is tudom, mi lett volna, ha egy köcsög bírót fogunk ki, ennek legszívesebben kiírnám a nevét, hogy mennyire emberi, és tudja meg mindenki, hogy mennyire. Az egyetlen és utolsó emlékem ebben a műfajban a válóperes bírónk volt, persze férfi, olyan részrehajlással, hogy tanítani kéne. Nem is, inkább férfisovinizmussal. Az ex ügyvédje ismételten nem bírt eljönni, de most legalább küldött egy kis ügyvédnőt maga helyett. Nem is volt olyan kg, mint szokott, ezen el is gondolkoztam, hátha ő fűti a kelleténél jobban, mármint az ügyvédje, illetve ad táptalajt az agresszivitásával. Mondanom sem kell, hogy a behazudott levélről természetesen azóta sem kaptam másolatot. Miért is nem lepődöm meg ezen? Lehet valami alapja annak, amit az ügyvédismerős mondott, hogy megállná a hamis tanúzás vádja, ha lennék olyan kg, hogy beperelem. De inkább a volt cégtől kéne azt a pénzt, ha belemenne, hogy sikerdíjért dolgozik. Akár a felét is odaadnám neki ügyvédi díjként. Áhh, na ezen még gondolkozom cseppet.

Ha fáradt, az roppant szórakoztató. Igyekeztem mindet megjegyezni, de túlterhelte a memóriámat. Mindenesetre én vagyok a homo dudapitecus, az biztos, ezt bekapással állapította meg, miután felszólítottam rá, továbbá a minikolbászkák olyanok, mint a kutyakaki, és biztosan kutyákat foglalkoztatnak az elkészítésükhöz, valamint így tovább, imígyen végigvisítottam a vásárlást.

A dolog nem volt ilyen egyszerű, mert a végén még az interspar parkoló réme is rámijesztett hátulról. Egészen egyedülálló felvétel és csakis a lélekjelenlétemnek köszönhető!