Tappancs blogja

(böbinek címezve) 

Én viszont beperelném. Az újságot, a nyilatkozó hölgyet és urat. Becsületsértés miatt. Aztán megkérdőjelezném a hölgy szakmaiságát, miszerint diagnózist közölni valakiről, akivel személyesen nem is találkozott, nyilvánosan, morálisan kifogásolható. (Amit ő maga is tud, hiszen ezzel kezdi a mondandóját, majd mégis diagnózissal folytatja.)

A kormányfő viselkedése szakemberek szemével

A hétvége érdekes volt. Ami engem illet. Hogy a szelén volt ilyen hatással, hogy a vidéki levegő, hogy a sok alvás, vagy mind-mind együtt, ki tudja. Nem is érdekes. Ami számít: kimosódott a fejemből dzsuva. Mintegy varázsütésre. Elmúlt fejemből a szédülés, s csak néhány hirtelen hullám emlékeztet néha arra, hogy azért arra a neurológiára menjek el, még akkor is, ha a nyaki ultrahang negatív lett. (Lett viszont valami más, azóta azt próbálgatom: a fülemben lüktető pulzusom elhallgattatható, ha enyhén elnyomom az azonos oldali nyaki artériámat. Azóta néha hódolok ennek, és örömmel élvezem a csendet a fejemben. Nem is veszik észre, mit csinálok, olyan, mintha a fejemet támasztanám.) Szóval tényleg úgy van ám, ahogy nagyanyáink mondták: akkor becsülöd meg az egészséget, amikor beteg vagy. Nekem ez a tiszta és csendes fej most olyan öröm, hogy szavakat sem találok rá.

Volt viszont két nagyívű történetű álmom (meg ma reggel is egy, de azt már elfelejtettem), külön posztot érdemelnek.

A nap kérdése (egyelőre tét nélkül): ha lehetőséget kapsz rá, és választanod kell, melyiket választanád - az Aegont vagy az OTP Garanciát? Munkahelyileg. (A ajánlati detailsek azonosan k.jók.)

Az este szövege (utalva okos pszichiáterünkre) - esti dagonya az ágyban, pukizás témakör és társai, röhögéssel fűszerezve: - és még nekünk lennének párkapcsolati problémáink?

Okos pszichiáterről jut eszembe: panaszkodván a kurva kortikoszteroid hatását említvén a kinézetem (jajdepíszívagyok) okozta fokozódott önértékelési problémámra, azt bírta mondani: - kevesebbet enni, diéta és sok mozgás. Ennél kevesebbet hogy lehet, tessék mondani? (Most tekintsünk el az elmúlt két nap tortilla chipsétől, azt csak úgy megkívántam, soron kívül, és még a csoki helyett is azt választottam. Mostanában nem nasizom, kevésbé kívánom az édeset, alig eszem, még akkor is, ha a reggeli refluxos gyógyszerem elhagyásával varázsütésre elmúltak az evés utáni hányingerek és émelygések, így már nem félek enni sem. Mozogni viszont még kevesebbet tudok (ha ez egyáltalán lehetséges), mint eddig, olyan nehéz vagyok magamnak. Ördögi kör. Ötlet? )

Egészségügy magánszemmel. Nincsenek rossz tapasztalataim. Többnyire. S az elmúlt fél évben szerezhettem volna pedig. De a pszichiáterem említésre méltó. Midőn tavaly eljutottunk oda, hogy képtelen volt megérteni a problémáimat, többet nem mentem, csak az asszisztenshez, gyógyszert felíratni.

Történt aztán, hogy néhány hete úgy döntöttem, hogy az antidepresszáns utolsó darabjait elfelezem, leszoktatásképpen, és többet nem kérek belőle. Ne képzeld, hogy egyszerű volt, különösen a babámnak nem, váratlan és sokszor érthetetlen kiborulásaimat tekintve. Néha még magam sem értettem, csak sírtam az ágyban gömbölyödve. A legnehezebbek viszont azok a helyzetek, amik egyébként a depressziómat jellemzik, miszerint képtelen vagyok megtenni valamit, amiről tudom, hogy márpedig meg kell. Need és have to, minden eset. Úgy fogalmaztam ezt: olyan, mintha kívülről nézném magamat, amint ott állok, mozdulásra képtelenül. Ennek a másik vállfaja, amikor egyszerűen gyengének érzem magam, és pl simán csak egyszerűbb és könnyebb nem megtenni azt a dolgot, amit amúgy szeretnék (Babám azt mondta erre, nem lehet, hogy egyszerűen lusta vagy?, mondom, ja, ezt szoktam mondani azoknak, akik úgysem értenék). A fura az benne, hogy az akaratommal semmi gond, és magam sem értem, mi ez. Nos, úgy döntöttünk a babámmal, hogy az így nem mehet tovább, hogy ő nem érti a történéseket, s javasoltam a pszichiáter közös meglátogatását. Be is jelentkeztünk annak rendje és módja szerint, bár kérésem ellenére korábbi időpontot írt be az asszisztens majd jönnek, amikor ideérnek jelszóval, és mi oda is értünk az időponthoz képest félórával később (én szóltam). Beteg egy szál se, rendelés este hétig,  de a doktornő így már csak tíz perce tudja fogadni magukaaat (anyád!). Bemegyünk, babámat úgy zavarja ki az ajtóból, mint a kutyát, akinek nem szabad a konyhába jönnie, ki ez?! kérdi, majd felháborodva oktat ki, hogy ezt nem szabad, és ő a betegről csak hozzátartozónak adhat ki infót, mondom, de ő A Hozzátartozóm, szerinte nem, mondom, jó mindegy, csak tanácsot akartunk kérni. Hogy ő nem ad párkapcsolati tanácsot. Mondom, nem is erről van szó. Mindössze szeretném a párommal megértetni, ami történik velem. Nekem úgy is jó, ha a betegségről általánosságban beszél. Hogy ő azt nem teheti meg, és menjünk pszichológushoz párkapcsolati terápiára. (Anyád) Nincs párkapcsolati gondunk! mondom, mire ő, hogy nekem kéne olyan viszonyban lenni a párommal, hogy ezt elmagyarázzam neki, (addigra már kicsit idegesen) ismétlem, vagyok olyan viszonyban, sőt (anyád!). Viszont nem vagyok szakember, és a páromnak nincs sem élmény- (hálisten!), sem ismeretanyaga, így képtelen vagyok elmagyarázni neki (egy mérnöknek!)a történések miértjét. Hogy akkor menjünk párkapcsolati terápiára, ha nem tudunk kommunikálni (baszki, magának kikapcsoltak valamit a fejében?? gondolom, és már értem, miért nem voltam nála vagy fél éve. A végén ad egy leafletet, és hozzáteszi, mondjam meg a páromnak, hogy nekem nem klasszikus, hanem élethelyzeti depresszióm van, úgy olvassa. Végül megkérdezi, milyen gyógyszert írjon fel, mert pont nem azt kellett volna elhagyni, amit. Hanem a xanaxot. (De le akarok szokni, viszont aludnom meg kell, és ez így már működött kétszer is, kabbe.) De ám lehet, hogy ősszel majd újra kell a gyógyszer, és akkor majd jöjjek vissza, mondom nem óhajtok, abba akarom hagyni. Van, aki segítsen benne. Na de akkor itt van a remotiv, és akkor ennyi és ennyibe kerül, és akkor ez ugyanolyan, és akkor így, és akkor úgy, fejben már kinn vagyok, hagyd már abba, gondolom. Még meghallgatom, hogy dupla anyagom van a gépben, mintha én tehetnék róla, aztán végül kiszabadulok, dühödt fúriaként, az autóban puffogok, és az egész hátralevő napomat elrontja, estére felmegy a lázam kicsit, bealszom, babám a fürdőkádban alszik be a napi fáradtságtól. Másnapra eltűnik mindez, de

a magyar egészségügyet nem a kormány, hanem a benne dolgozó emberek teszik olyanná, amilyen. Ha ilyen, mint fenn, ha olyan, mint a Péterffyben, a fülorrgégén (üdvözlöm, drága Krisztián!), ahol megállt az idő, valami mosolygós és édeskedves pillanatban, akkor olyan. Mert ez nem pénzkérdés, azt mondom.

Élek és virulok. Hosszú hétvége volt, kapálással nem, de álmokkal tarkítva, meg hosszú beszélgetéssel, hosszú-hosszú.

Tudod, valamikor nekem is volt egy ilyen tervem. Hogy én negyvenéves koromra mit fogok megcsinálni. Nem jött össze. "Egyedül nem megy.." De már nem bánok semmit sem. Melletted semmit.

Igazatok volt, hm. Itt volt tegnap délután az unoka, édesen bőgött egy ideig. Aztán felhangosították a zenét.

"Amennyiben hirdetésünk felkeltette érdeklődését, kérjük, küldje el EGYOLDALAS KÉZZEL ÍROTT MOTIVÁCIÓS LEVELÉT ÉS ÖNÉLETRAJZÁT-BÉRIGÉNY MEGJELÖLÉSÉVEL-a hirdetés megjelenésétől számított 2 héten belül a következő elérhetőségek egyikére:

xxxxxx  Zrt.
Személyügy
xxx Budapest, xxxxxxx

Jelige: „xxxxxxxxxxxxxx"
e-mail: mailto:xxxxx@profession.hu "

 ...de hogyan küldjem kézzel írva mailcímre?

...de hogyan legyen egyoldalas, ha tapasztalt jelentkezőt várnak?

...de hogy fog odaférni még az egy oldalra a motivációs levél is?

Nem volt túl sok munkahelyem, de a cv-m két nyelven plusz a motivációs levél meg az ajánlólevelem minimum hét oldal. Ha egynyelvesítem és leveszem az ajánlólevelet, akkor még mindig három oldal marad, akárhogy is veszem. Egy oldalra ma már a pályakezdők cv-je fér el....

Elkászült a vérképem, egész tűrhető, habár a koleszterinemet nem értem, hálisten a vércukrom is jó (vagy sajnos, mert így legalább végigszenvedhetem a cukorterhelést), a pajzsmirigy-eredményem még nincs kész, és kéne egy kis drukk, hogy rossz legyen, mert akkor legalább tudnám, hogy miért érzem magam tohonya nehéz disznónak, és holnap megyek nyaki ultrahangra, drukkolni arra is lehet, hogy pozitív legyen, mert akkor legalább megúszom a többi vizsgálatot, és el lehet kezdeni a meggyógyításomat. Mert amellett, hogy megkeseríti ez az egész a mindennapjaimat, lelkileg nagyon megvisel a tehetetlenség. [A babám innentől ne olvassa, mert kiakad.] S közben ott van bennem a rémület, hogy mi van, mi lehet. Merthogy én átéltem a harmincéves barátnőmnél, hogy két hétig fájdítgatta a fejét, az orvosok meg csóválgatták (a sajátjukat), aztán egy szombat reggel rosszul lett és hétfő reggel fél nyolckor meg meghalt. Semmi baja nem volt, egészséges, karcsú nő volt, két kisgyermekkel. Elpattant az agyi aneurizmája, amitől "fájdogált" a feje. Igaz, hogy anyám ugyanezzel "vígan"él, de kínlódik a rendszeres rosszullétekkel. A férje meg vele, mert mellékesen a mártírhajlam ezáltal mindig új erőre kap benne. S én igyekszem nem olyan lenni, mint ő, igyekszem nem túlhangsúlyozni a panaszaimat, nehogy besokalljon a babám, de olyannyira elegem van, hogy szavakat sem találok rá, és ugyannyira félek. Már beszélni sem szeretek róla igazán, mert elbőgöm magam a témától. Meg persze attól, hogy abbahagytam az antidepresszánst, és megpróbálom az életemet nélküle.

Na, a mozi majdnem kimaradt. De összehoztuk kétszer is, először Vaskabátok, majd Die Hard 4.0, hogy nekem is jó legyen.  Azt tudjad, hogy a vaskabátok angol humor és paródiafilm. A lényege a következő: a vidékre helyezett nagyontuti zsaru felfedezi, hogy a kisvárosi polgári védelem köre titokban mindenkit megöl, és egy föld alatti bunkerba helyezi, aki rontja a városképet, mert meg akarják kapni a Legszebb város címet, vagy mit. Őszintén szólva zseniális film, csak nem az én humorom. babám fetrengett én kétszer mosolyodtam el. Die Hardot tudod, ABrúszVillisz megmenti a világot, vagyis most csak Amerikát, és hogy nem csak dájhád-rajongók vegyenek mozijegyet, beleteszik az szájbervilágot is. Tök életszerű, ragyogó ötlet, ragyogó kivitelezés. Néha ugyan azt mondod, najó, ez mese, de tágra nyitott szemmel nézed, mint kisgyermek az estimesét.

Hogy miért eresztettem ennyire bő lére? Az alábbi párbeszédért:

K: - Na azért ez már sok kicsit - mondja a szuperhősös-kamionos-vadászrepülős jelenetnél

[nem mintha az egész film így, ahogy van, megtörténhetne, gondolom hozzá én, de csak annyit felelek:]

T: - Na mert egy fél várost legyilkolva a föld alá rejteni az életszerű.

Nem értette, de én azóta is röhögök. Úgy szeretem, hogy ketten kétfélék vagyunk. Igazándiból.

Az van, hogy kaptam két hónap haladékot. Már csak azt nem tudom, hogy most adtam el a lelkemet, vagy utána fogom.

Mondjuk addig is jó lenne meggyógyulni. "Faszkivan" már azzal, hogy olyan diszkomfort érzem magam a testemben. Ez nem az enyém, kérem vissza az enyémet! Az enyémet, ami karcsú derekú, nagyseggű, nőies, könnyen hordható, nem húzza le a vállam, és nem lóg a melle.