Tappancs blogja

Nos, arra már nem emlékszem, kié a felkérés, de legyen a hét. Jól emlékszem, hogy az elmúlt hét év?

2000 - kicsit bővítek, ezért a szilveszter is, amely előtt megbeszéltem a férjemmel, hogy az iskolaév végén elválunk (hogy ne zavarjuk meg a kölyköket az iskolaváltással), és amelynek részleteit 00:05-kor óhajtotta megbeszélni, kezünkben pezsgővel, és csodálkozott, hogy nem vagyok kapható rá. Aztán úgy alakult, hogy történt valami, amire azt mondtam, ezzel az emberrel én egy percet sem, itt nem, vele nem, vége, és elköltöztem. Még akkor letérdelt elém, átölelte a térdemet, könyörgött, de én elvakultam makacs voltam. Meg depressziós, gyógyszerekkel és kórházi kezeléssel és halálvággyal. Minden mindegy volt, csak szabaduljak már, mint a róka, aki lerágja a saját lábát is a csapdában akár. Két hónapig még reménykedett, aztán odaköltöztette a szeretőjét. Aki aztán a terhessége bejelentésekor (személyesen, mert az ex "nem képes beszélni" velem), hogy már öt éve ismerik egymást (én bibliai értelemben értettem, mint kiderült, jól). Béreltem egy félszuterént, találtam munkát, szerelmes voltam, elhagyott voltam, sokat éjszakáztam, munkával és szórakozással is, volt hogy egy bombával kezdtem a napot, hogy nyitva tudjam tartani a szemem. Pénzem nem volt, két munkahelyen dolgoztam, reggel nyolctól éjjel egyig-kettőig, volt hogy cigányokat szolgáltam ki, az egyikből ment a rezsi, a másikból meg a napi megélhetés (napi fizetést kaptam), hétvégén meg a barátaim adtak enni.

2001 - az éjszakázások elmaradtak, másik lakásba költöztem, amikor eladták az előzőt, azóta itt lakom. Az előző évi projektből származó bevétel elment a baráti kölcsönök törlesztésére, hónapokig 50 és 100 ezer forintból éltem (az albérlet 48 volt). Közben másik munkát találtam, jobban testhez állót, s kezdtem embernek érezni magam. És férfit sem akartam látni magam körül, a szexen kívül, néha még azt sem. Pénzem még mindig alig volt, de legalább volt remény, amikor előléptettek.

2002 - 2004 - így teltek az évek, gyakorlatilag a pénz szorításában, másra nemigen emlékszem, aztán 2004-ben megismerkedtem egy fiúval a munkahelyemen, és évek óta először arra vágytam, hogy legyen mellettem valaki. Aztán elhagyott, mert tényleg nem voltam hajlandó neki gyereket szülni. Pontosabban, elköltözött gondolkodni. Azóta gondolkodik. Nem sok ideje lehet rá az új asszony és gyerek mellett. Ezen a ponton megállapítottam: igaza volt a gimnáziumi osztélyfőnökömnek. Minden bajom abból származik, mert egyenes, őszinte és makacs vagyok. Az emberek nincsenek ehhez hozzászokva. Nem is tudják kezelni. Akkor elhatároztam: csak amellett az ember mellett tudok boldog lenni, aki számára ez feltétel, nem pedig hátrány.

2005 - a munkahelyemen sorra cserélődtek a főnökök, minden cserével egyre rosszabbul jártunk, s bár ez és az előző év anyagilag helyrebillentett, a lelkem egyre rosszabbodott. Júliusban megismertem a babámat az interneten, elkönyveltem, hogy a jó pasik vagy messze laknak, vagy nősek, de leginkább mindkettő, úgyhogy barátkozzunk, sok bajt nem okoz úgysem. Aztán szeptember 19-én megdőlt minden. Akkor láttam először. Októberig nagyon szép volt. Aztán szerelmes lettem. Aztán egyre szebb lett, mert ő is. Volt, hogy sírva autóztam keresztúron, mert eltévedtem, és féltem hogy nem érek haza a minden reggeli fél nyolcas msn-randevúnkra.

2006 - március 7-én szakított velem, én lebénultam, és egy hétig sem nem láttam, sem nem hallottam. Egy hét múlva újra jelentkezett. Júliusban kirúgtak a munkahelyemről, ma sem tudom, miért. A depresszióm csak erre várt. Októberben feladtam mindent. A babámat alig láttam, a pénzem rohamosan fogyott, és már nem reménykedtem semmiben. Egyedül juditomra számíthattam. És akkor a babámnak sem kellett több, végre nagy levegőt vett. Novemberben odaköltöztem hozzá, december végén pedig visszaköltöztünk pestre együtt.

2007 - év elején találtam munkát, illetve munkahelyet, mert munka nem sok volt, ami idegesítő, innen augusztusban elcsábítottak. Munka, pénz és hosszútávú tervek ígéretével. Már majdnem letelt a próbaidőm, amikor bedőlt a cég. Ettől függetlenül ez a boldogság éve.

Itt volt a szerelő, mondta na, hol a beázás. Mondom említettem a telefonban is, hogy itt sehol. Jaaa, téényleg. De vizes a csempe. Mondom, mert fürödtem, ez egy fürdőszoba. Akkor megnézik szomszédokat. S valószínűleg a szomszédunktól ázik az alsó szomszéd. (A vízvezetékszerelést egyébként hosszan tanítják az iskolában? Csak mert én ezt vízvezetékszerelői izé nélkül is sejtettem. Mondjuk a bontás után derül ki, hogy mennyire van igazam.) Szóval csak egy csempét vesznek le, kukucskáláshoz, de hogy mikor, azt ki tudja. Én nem ismertem meg a szerelőt, de amikor említettem, hogy ha a szomszédtól ázik a cucc, akkor az gáz, mert a nemrég szereltek náluk, akkor említette, hogy jajaja, ők voltak és jártak is nálam, én meg csak néztem, mire azt bírja mondani, hogy itt van a tapsifüles, nem? Én meg nézek nagy szemekkel, hogy mi van, aztán beugrik, hogy Mancika akkor még nem volt szobaketrecfogságban, mert csak után kezdődött a drótrágó projekt. És mideközben akkor szemekkel néz (fölfelé, rám) a szerelő, mintha. Júj.

Több oka is van annak, hogy ilyen műsorokat nézek. Egyrészt túlságosan ráérek, másrészt most nincs más adó. Így esik, hogy beleütközöm maónikába, meg a nagy fogyásba. Tegnap éppen az utóbbin akadtam ki (maónikán meg balázson nem annyira, valahogy mostanában nincsenek fogatlan szereplők), és nem is azon, hogy már nem verseny, hanem kínos/kínzó valóságsó, ahol már nem tudnak jobbat kitalálni, mint hogy szegény versenyző válasszon a szilvásgombóc és szerettei, illetve a verseny között. S ez nem csak azért gusztustalan, mert az elhízottak egy jó része nem a túlétkezés miatt kövér, hanem mert a legnagyobb problémájuk (az ótvar kaján kívül) pont a családjuktól való elzárás. De a tegnapi mindent vitt: a napi verseny az volt, melyik csapat egy tagja tud többet fogyni egy óra alatt (amiről tudjuk, hogy főként víz). S a korona: a díj. Egy étkezés Alexandrával. Szóval Az étel jutalom című engram beégetése. Idióták, én mondom.

Jól kitaláltuk a nyári teljes kifestés után, hogy padlószőnyeg-csere meg kádfelújítás (egyébként így a tuti, a lakástulajdonos fizet, mi meg megcsináljuk és ez jó buli), aztán jött az embertervez, meg az istván, akinek ázik a fala alattunk (már régóta, de most nagyon), úgyhogy hiába nem látszik nálunk semmi, széjjel lesz szedve a kád eleje, és ha gané van, akkor szerelés, és így nem lesz semmi a padlószőnyegből, mert elviszi a pénzt. És mindezt karácsony előtt, vagyis ma már jön is egyet kukkolni egy ember (akinek nem tudni a nevét), és megnézi a fürdőt, hiába mondom neki, hogy nem fog látni semmi, azt felelte, azt majd ő jobban tudja. Előre röhögök, mert már vagy tízen (na jó, csak hatan) megnézték, és nem láttak semmit kívülről. Deőbaja. A babámnak majd este mesélem el, ha hazajött, most hadd tanuljon nyugiba.

Mondjuk a babám egy csoda az életemben, meg hogy alig ment el, és máris elvonási tüneteim vannak, de ez általános csoda az életemben; de most arról akartam írni, hogy a gyógyszerek használnak, az izmaim nem vannak olyan görcsben, mint már oly régen, és hogy a fizikoterápia is egy csoda, tegnap az első kezelésről úgy jöttem haza, hogy hosszú idő óta először nem volt égő fájdalom a vállamban, és a mai második után már tudom forgatni a nyakamat, meg tudom fogni a lábamat hasonfekve, meg ilyenek. Igazából nem is tudom szavakba önteni, milyen érzés ez.

A reumatológus végre elküldött masszázsra és fizikoterápiára (a masszázs csak negyedórás, ami tök elkeserítő), ezt még lehet az ülőmunka számlájára írni, de hogy este dugás közben úgy meghúztam a derekam, hogy néhány mozdulatra sírni tudnék, az már csak az öregedés lehet. Vettem is egy clinians ránctalanító arckrémet gyorsan.

Ahol a házitejet veszem, a Lehelen, az üvegpulton van egy kisplasztika, három elégedetten mosolygó tehén hömbölög egymás hátán kutyapózban, a legfelső hátsóján egy rés, mutatva, hogy persely célját szolgálná. Az hagyján, hogy ez mit keres egy tejboltban, de a láttán új értelmet kapott számomra az ismert vicc poénja, miszerint "nem persely az én seggem".

Mi lenne a címe a 300-nak, ha Chuck Norris lenne a főszereplő?

1.

(És az egyet olyan hangon, olyan fahangon, mert imádom a fárasztó vicceket.)

Egyrészt ugye így nem lesz pénzünk, másrészt hajlamos vagyok elpunnyadni itthon, harmadrészt má' nagyon unom a keresőprojektet. De nézzük az előnyeit: nem kell a pénteki smúzra elmenni, és kényszeredetten vicsogyorogni, nem kell nagyonvidékre menni hajnalig leltározni, és vissza lehet menni multiba, ott legalább tudom, hogy az agymosás miatt droidok, nemcsak maguktól.

A következő búzit hatlövetűvel fogom várni, mint az amerikai filmekben.