Fél kilencre berongyoltam a haller utcai munkaügyi hivatalba, kaptam sorszámot (egy régi kitartó udvarlóm nem ismert meg, én pedig alig bírtam visszatartani a nevetést, amikor magázott), elrobogtam az oepbe az utolsó táppénzes papírommal, hazarohantam átöltözni, tízre a móriczon voltam és fél tizenegyre meg is találtam az egyirányú utcák között az utat a fehérvári útra, a tizenegyes interjún húsz percet várakoztattak, majd egy kosztümös húszéves míszpicsa rögeszmésen kérdezgette húsz pecig, mik az elvárásaim, de arra csak nagy nehezen válaszolt, hogy ők mit várnak a pozícióban, majd félórát ácsorogtam a hallerban a hajléktalanok között a regisztrálásra, és két órát a baross utcai önkormányzati kirendeltségen két órát várakoztam szintén hajléktalanok között az egyszeri segélyért.
A mai nap mondjon le. De kurvagyorsan.
