Az egyik kedvencem a tízezer forintos nyomtatópatron (akkoris vadászok utángyártottat, na), a másik a sok fényre gyűlő idióta, aki nem ismeri a kreszt, de a legkedvencebbem az a nagyfiú, aki az utcából kimenet jött velem szembe, majd nem fért el mellettem, majd jobbról került, és majd ezután nagyon gesztikulálva ordított a kocsijában, bár nem értettem, mit mond, gondolom, a felmenőimet szidta, akikre ugyan ráfér, de azért mégiscsak neki volt behajtani tilos, és nagy morcosan lehiggadt, amikor a lehúzott ablakon keresztül ezt közöltem vele.