Reggeli Mese

A kiöregedett Markotányosnő elhanyagolt külseje lehangoló, dühödten káromkodva rángatja a lift ajtaját. Az Üzletember mint futó nyári zápor beszáguld, tesz egy kört, majd kiszáguld. A Koldus mélán motyog magában a sarokban. Az Adószedő hatalmának tudatában kortyolgatja italát a másik sarokban.  Az Ügynök alacsony, haja zsíros. Ölében tankönyv és füzet, az egyetlen pillantást biztatásnak veszi, és Jézus képével díszített füzetecskét kínál. Szóval mégsem az Ügynök ő, hanem a Térítő. Jelen van még Az Ajtónálló, A Felcser, jelen vannak a nép fiai, és kicsivel később valóban arra jár Az Ügynök.
Történetük hosszú, sorsukat egy röpke órára intézte úgy A Sors, hogy ott legyenek Ők, egy helyen, egyszerre.

szédült iramban

A tegnapi napot nem lehet úgy leírni. Nincsenek szavak, nincsenek sem igék, sem jelzők, amik úgy mutatnák meg nekünk, ahogy valójában történt. Hogyan sikerült hosszú várakozás után bejutni a laborba, hogyan maradt el az interjú, mert véremet csitítgatva ültem hosszan a váróban, majd a kórházban éreztem azt, hogy ember vagyok, hogy értem vannak. Beérni tizenegyre, lesni az órát, hallgatni az elégedetlenkedést és morcogást, látni, hogyan fut el az idő a semmibe. Korai szabadulásnak örülni, hogy marad idő ügyeket intézni, majd sírva fakadni, látván zsuzsi kerekén a kerékbilincset, és szégyenkezni és buta, ügyetlen kislánynak érezni, majd dühöngeni az igazságtalanság kiderülésekor. Gyalogolni hosszan a körúton, gyilkos gondolatokkal küzdeni a mulya postások karmai között, és fázni és fázni. Hosszan várakozni ismét a háziorvosnál, pitizni a táppénzért, és hosszan várni a patikában. Rádöbbenni, hogy az egészségügyi reformokat megelőző és követő hiszti bősz táplálói maguk az egészségügyi dolgozók, akik folyton panaszkodnak, háborognak, és még a nyugodt, csendes pácienst is felidegesítik a morgós megjegyzéseikkel. Dühöngve, fejfájva és égnek álló hajjal hazamenni, tapasztalni, hogy a kétezer forintos orrspré bizony használ, a recept nélküliekkel ellentétben, és percek alatt mélyen bealudni az antibiotikumtól. Amiben mellesleg négyezer forintért 5 darab van. Elgondolkodni, hogy ez biztosan emberi gyógyszer-e, ló-adagnak néz ki.

4

Nem erre a világra való vagyok én. Vagy a világ többi részén nem így működik? Ha igen, mutassátok, hol az a hely, és indulok.
Nem tudom én nemhogy tolerálni, de elviselni sem a hazugságot. Sem az igazságtalanságot. Olyankor bensőmben tombol valami, amivel nem bírok.
Tegnap gyűlöltem az embereket. Teljes szívemből gyűlöltem őket. Azt éreztem, és ma is azt érzem, hogy hiábavaló minden. Ezekkel nem lehet megcsinálni. Ezeknek semmi sem jó. Aki képes bármi változásra, fejlődésre, az úgyis megcsinálja az ő kis életében. A többit meg szépen el kell hajtani a Tajgetoszra. Amíg ezt elintézitek, nem vagyok hajlandó emberek közé menni.
Játsszunk gondolatkísérletet: azt mondom, hogy köszönöm szépen, nem kérek semmit az államtól. Nem kell nekem semmi ezektől. De tényleg. Elvonulok egy erdőbe. Megtehetem? Ne jöjjön sem postás, sem szomszéd, sem adóellenőr. Nem kérek, de nem is adok semmit. Megtehetem? Neem. Hogyan engedhetné a nyáj, hogy akár egyetlen báránykája is máshol bégessen. Még a végén másik báránykák is erre vetemednének. Tessék csak szépen itt maradni, és úgy bégetni, ahogy mindenki. Sablonok. Szabályok. Aki kilóg, az veszélyes. Szerintük.
Megtehetem? Tényleg: miért nem tehetem meg?