Hosszú beszélgetésünk volt a hit körül péntek este. Én még elsőáldoztam, aztán láttam a híradásokat Farkas Bertalanról, s felhorgadó tudatú gyermekként kérdezgettem cinikusan nagyanyámat, szerinte isten az égben találkozik farkasbercivel? Akkor még tagadtam. Ma már inkább empirista módon közelítem meg. Ehhez kellett a gyerekem betegsége. Az volt az első. Aztán a kollégám hirtelen halála. Nem volt egyszerű élete, és amikor megoldódni látszottak a problémái, akkor jött az autóbaleset. Jó ember volt és végre boldog. Majd jött Editbarátnőm halála, két hét alatt. Akkor már nagyon haragudtam arra, kiről hiszem (ez is milyen fura), hogy nem létezik. Átkoztam is. S most itt van a péntek. Megnéztem ma, hogy a wiwes lapját is törölte-e M. Hát nem és az van odaírva Magamról: Tanítgatok, szakértgetek, vezetgetek, írogatok, ismerkedem, jól érzem magam, végre.

Igaza volt Richard Bachnak: vagy nem létezik, vagy nem mindenható, vagy rosszindulatú. Milyen abszurd lenne azt mondani átkozódva: verje meg az isten.

Szóval én nem hiszek. Miben kéne, kiben kéne? Ebben....? Na ne...