Úgy terveztük, hogy befejezzük a lakás kifestését. Lásd nappali, konyha, előszoba. Egyszerűnek tűnő, mert "csak" fehér, de bonyolult, mert sok a tört falfelület, az ablak és a csövek. A kis koszos, a mindennapokban takaríthatatlan rejteksarkokról nem is beszélve. Két nap. egy nap kirándulás, egy nap tümmedés. Így terveztük. A valóságban első nap festettünk, ismét beledöglöttem, apám hírére hajnali háromig nem aludtam, másnap elutaztunk a kórházba, este még egy festés (asszem, de még ez sem biztos, olyan kimerült vagyok még most is), harmadnap festés, este hír, hogy apám mintha megismerte volna egyik tesómat, negyednap kedvessel és másik tesómmal utazás a kórházba. Visszatért a tudata, kissé artikulálatlanul, de ránkripakodik, hogy szerezzünk széket és üljünk le ("ebből látom, sokkal jobban vagy"), rohanás haza, pakolni. Végre evés, és eldőlés, pakolás halasztva.

A dobozok még mindig ott állnak, a nappali meg szinte üres.

Elvileg ma átteszik az intenzívről normál kórterembe. Már haragudni is merünk rá, amikor kiderül, hogy régóta voltak panaszai, de csak a szomszédnak szólta el magát.

Törékeny burok ez a test, és könnyen cserbenhagy, ha nem figyelsz oda rá. Neki egy hajszálon múlt.