túl sok élmény, túl sok kavarog a fejemben. gondolatok, történések, asszociációk mindenhonnan, blogokból, tévéből, például eszembe jutott, hogy szabótamástól kaptam az első csókomat, egyszer hazafelé menet, tizennégy éves koromban, a házunk előtt, nyálas volt és nem tudott csókolni, hogy volt nekem gyerekkoromban hangversenybérletem is a színházbérleten kívül,
aztán felhívott a jutta, hogy ott áll a házunk előtt, meg a papus, és megtudtam, hogy a köcsögöt majdnem elvitte egy szívroham, most jött ki a kórházból
aztán kimondottan élvezem a karácsonyt, életemben először, nincs rohanás, ajándékokra nincs pénzünk, meg nem is várja el senki tőlünk, ott vagyok, ahol jó nekem, nem érdekelnek a sablonok meg a társadalmi elvárások, főleg nem kalácsony témakörben, szóval úgy van most minden, ahogyan már nagyon régen szeretném, sőt még az is plusz, hogy megmenekültem a nagy budapesti kalácsonyi rohamtól -emlékszem, tavaly egy köcsög szenteste napján ment neki egy fiúnak baseballütővel, csak mert nem fértek el a csarnoknál a parkoló autók között egymás mellett. na, akkor ábrándultam ki végleg. ha ez egyáltalán lehetséges volt.-, és csak szilveszter előtt megyünk haza, akkor már végleg, mert K. már másodikán dolgozik - én meg csak áhítozom...-, ráadásul itt nem csak vidék van, hanem hatalmas nyugalom, ami persze hosszú távon unalmas, hisz tudom én ezt, ezelől költöztem pestre, de időlegesen hihetetlen élmény, ma félóra alatt ötnél többen mosolyogtak rám idegenek,
aztán van még más is, nem besorolható érzelmi pólus szempontjából,
hívott az apám, és én nem bírtam felvenni a telefont,
és lapite oludajo babandidi szeret Magyarországon, így marad és folytatja énekesi pályafutását.
a mostani életem legfontosabb történéséről meg talán lesz egy képriport.
