amikor békasegge vérnyomással ébredek, hogy még a szemhéjam is nehéz, tizenhat tonna, azt képzelem, ismét a régi vagyok (leszek), de aztán amikor ettől mégis sírós kedvem támad, már nem tudom, és ezután nyújtózkodás közben meghúzom a hátam, hogy mozdulni alig bírok, és mindettől oly elviselhetetlenné válik létem súlya, hogy sunyi félelmem betölt és tért követel: hát kell ez neked? hát tudod te valóban, ki vagyok én? hát biztos tudod, mit vállalsz velem?

és ha azt mondod, te kis buta, hát hányszor mondjam még, hidd már el, akkor nézz fel a négy sorra. ilyen vagyok. pont ilyen. hisztis, nyűglődős, bipoláris. és nem garantálom, hogy maradéktalanul eltűnik egy pillantás alatt, amikor majd lefoglalom magam munkával.