Tappancs blogja

néha éjszakánként még mndig nagy vizekről és hajókról meg csónakokról álmodom, a mai azonban más volt. egy konyhában voltam, talán anyáméban, köröttem a kölykök, és egy hatalmas rúd parizert pucoltam, hogy beférjen a hűtőbe. amint lefejtettem a műanyag "bőrét" vastag volt, és undorítóan nyeklett-nyaklott és vöröslött, és igyekeztem becsomagolni fóliába, hogy majd akkor befér a hűtőbe, de nem volt akkora fólia, így csak több darabba tudtam becsomagolni, mikor végre sikerült, olyan kicsi lett, hogy befért a hűtőbe, ekkor becsomagoltam még selyempapírba, és odaadtam a a nagyobbiknak, hogy tegye be, de ő kinyitotta, a tetejét, mintha valami tépőzáras konzerv lett vola, és egy falatra bekapta, és ezen olyan dühös lettem, hogy elrohantam, egy bolthoz, felkaptam az előtte heverő könyvemet, és közben levertem a földre egy másikat, de nem törődtem vele. és elszáguldottam haza, de a könyv nehéz volt, ezért mindkét kezemben vittem, hogy egyensúlyban legyek, mint két szatyrot, lógattam a testem mellett, és egy parkban találkoztam egy ismerős férfival, aki vékony volt és egy fához támaszkodott, és nem engedett el, és én nem tudtam ellenkezni, mert mindkét kezem teli volt, és ő átfogta a lábával a derekam, és azt mondta, tartozik nekem régen 113.50 forinttal és azt most megadja, és akkor felébresztett a telefon csörgése...