minden mindegy
lefekszel, a mindegy elönti az egész testedet, fejben megírod a végrendeletedet, nem is hosszú, javak nélküli materialista vagy, figyeled kívülről, a mindegy makacs, és várod. nyugodtan várod, hogy jöjjön, nem zavar semmi, és senki, végigpörgeted a fejedben az életed, végigpörgeted a lehetséges jövőket, és végül a várakozás tűnik a legjobbnak, legfájdalommentesebbnek, kicsit persze szomorúak lesznek, néhány percre végigfut bennük, hogy miért és hogy' nem vették észre, majd ez is elmúlik, és az élet megy tovább, és mindenkinek könnyebb lesz. kicsit még csodálkozol azon, hogy milyen hideg van a fejedben, bevillan, hogy tán mégis lehetséges az apai örökség ilyen korban is, de már ez is mindegy, csak vársz és vársz, csend van, mélységes csend, még próbálkozol telefonálni, az sem sikerül, még próbálsz kommunikálni egy sziával, aztán az is mindegy már, és csak vársz. de nem jön. dühösnek kéne lenned, de az sem sikerül. anyai örökséged egy pillanatra elönt sajnálattal, átlépsz rajta, és vársz.
és már semmi sem érdekes. már semmi sem fáj. már semmitől sem félsz.