minden sejtemet átjárja a boldogság, elképzelem, hogy ez mindennap így lesz, és sírnom kell tőle;       nézegetem a képeket, mozizok a fejemben, becsukom a szemem és magam elé képzelem a képeket, és az ízeket és hangokat, és az érintéseket;       

karaoke helyett megyek házat takarítani A.-hoz, majd fertőtleníteni, mikor kiderül, nagyon beteg az egyik macska;   művezetővé vedlek, A. élvezi, befogom a lányokat; kiteszem a macskákat a teraszra, ötpercenként fújom a kezem domesztosszal ( "Domesztosz a mi istenünk!" by A.); felmosok egyszer, majd sokszor; a házban terjeng a klórszag és a macskaszar keveréke; kupacok a mosógép előtt, csajok a teraszt mossák számtalan vödörnyi vízzel; a tatár hordát kirekesztjük barikáddal, a macskák reszketnek a kinti estében és a vizes lábuktól, a szívem szakad meg értük, de ficánka folyamatosan fosik; A. csak néz, hogy a lányok hogyan segítenek, még a depressziós kicsi is, a vendégkislány barackfára mászik sárgabarackot szedni; a barack savanyú, a kutyák mindig visszamásznak, én lekiabálom őket, a macskák lemásznak, a kutyák játszani szeretnének velük, olyan birkózósat, a méretkülönbség körülbelül százszoros, úgyhogy inkább macskaevésnek látszik; még szerencse, hogy a szomszéd elvitt már egyet közülük; éjfél után már tiszta ágyba zuhanunk, a depressziós kicsi sztrájkol, nem alszik, otthagyjuk a sötétben, fáradt sírás után bemászik az anyja mellé;

reggel ébresztem, ahogy megígértem neki hajnalban, nem lát ki a fejéből; én erőtől duzzadva főzöm a kávét, tekerem hangosra a hangerőt, az emeletről lemásznak a tegnapi kis dolgosok is; indulok a fiúkért, közben a lidliben kapjuk a telefont, hogy ledőlt a barikád, a kutyák betörtek és meghalt az egyik macska, a szomszéd eltemeti, mire A. hazaér; folytatom a tisztogatást, A. még mindig élvezi, majd el kell mennie, a depressziós kicsi sírva rohan utána, majd a kocsi után, öt utcával odébb szedem fel a kocsival, remeg, hisztizik, megnyugtatom, majd lemegyünk a tóra, ő megígéri, hogy nem szökik el, csak hadd maradjon otthon; a fiúk átússzák a tavat; majdnem, de kifáradnak így is, mire hazaesünk, a kicsi elaludt, mire kezdődik a foci, már ébren fogadja anyját; a lakás már illatozik, nekem már fáj a hátam, a derekam, a vállam, és lubickolok a jól végzett munka örömében;

a tóban hanyatt feküdtem, széttárt karokkal, a víz fenntartott, mint még soha, és napszemüvegen át bámultam az eget, vízbe merült füleimen keresztül csak valami zsongás jutott el hozzám, feltöltöttem a szemem égkékkel, és arra gondoltam, ez  a két dolog, ami felhőtlen boldoggá tesz, és feledésbe merít.

a napsütéses tenger és a Kedves szeretetének Mélye.